Alakul a Hang nélkül 2. szereposztása

Bár a család a rész végére rájött, milyen frekvenciával szabadulhatnak meg az idegen támadóktól, ez még nem oldotta meg a problémáikat, így jöhet a második rész, aminek már az új szereplőiről is tudunk ezt-azt.
A minimális pénzből készült első rész világszerte 340 millió dollárt hozott, így nem volt kétséges, hogy szükség lesz a folytatásra. Bár John Krasinksi karaktere meghalt, ez még nem jelenti azt, hogy íróként és rendezőként ne maradna a projekt mellett. A film premierjét jövő márciusra ígérik, és már kettőt is ismerünk az új szereplők közül.
 
Az egyikük Cillian Murphy (Reggeli a Plútón, Eredet), aki egy rejtélyes férfit alakít, aki csatlakozik a túlélő családhoz, a másik pedig Brian Tyree Henry lesz, akiről egyelőre nem tudni, milyen karaktert alakít majd. Henry az Atlanta című sorozat óta lett nagyon felkapott karakterszínész. Pusztán idén láthatjuk majd őt a Gyerekjáték rebootjában, A nő az ablakban című thrillerben, a Joker filmben és már leforgatta a Godzilla vs Kong című mozit is, amit 2020-ban mutatnak majd be a vásznakon. 
 
(collider.com) 
2019.06.06
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
19:15
Vén csontok
amerikai vígjáték, 2009
21:00
Komfortos mennyország
amerikai dráma, 2009
23:45
Kék bársony
amerikai dráma, 1986
02:15
A Sólyom végveszélyben
amerikai-angol háborús, 2002
04:30
127 óra
amerikai-francia-angol dráma, 2010
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.