Király Tamás: Out of the box

Budapest, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, július 12. - szeptember 15.
Nagyszabású retrospektív kiállítás keretében mutatja be a Ludwig Múzeum Király Tamás (1952–2013) több mint három évtizedes pályafutását, mely az 1980-as évek elején indult Budapesten.
Király Tamás rövid idő alatt az underground színtér emblematikus alakjává vált utcai „divatbemutatóival”, performatív sétáival és New Art Stúdió nevű butikjával is. Tevékenysége ellenállt a hagyományos műfaji, illetve irányzatok szerinti besorolásnak. Mindenekelőtt persze az öltözködéshez, a divathoz kapcsolódnak munkái, de Király felfogásában az öltözködés határterület volt: a divat, a film, a színház, a performansz és a képzőművészet találkozási pontja. Ruhái egyszerre jelmezek, mobil szobrok, futurisztikus transzformációk, a saját korát megelőző művész jövőbe látó kreációi.
 
Király Tamás 80-as években megrendezett bemutatóinak elsősorban a Petőfi Csarnok szolgált helyszínéül. Itt rendezhette meg az emblematikussá vált Baby’s Dream, Boy’s Dream, Animal’s Dream, illetve Király címet viselő show-kat. Ennek a korszaknak a csúcspontját az 1988-as Dressater elnevezésű berlini divatbemutató jelentette, ahol egyetlen kelet-európaiként olyan tervezők társaságában állított ki, mint Claudia Skoda vagy Vivienne Westwood. Király még ebben az avantgárd közegben is egyedit alkotott. Olyan ruhákat vonultatott fel, amelyek koncepcionális és vizuális radikalizmusa még ebből a formabontó közegből is kiemelte. 1989 után is folytatta az „összművészeti” divatbemutatókat, melyeknek a 2000-es években többször a Sziget Fesztivál adta a helyszínt, ahol a korábbiakhoz képest sokkal szélesebb közönség ismerhette meg az alkotásait, illetve az öltözködéssel kapcsolatos gondolatait. 
 
Művészként mindig is az átalakulás és a folyamatok érdekelték. Alkotásaihoz a legolcsóbb anyagokat használta fel; a ruhákat, illetve ezek elemeit is gyakran újrahasznosította. Nem az örökkévalóság izgatta, hanem az adott pillanatra és helyzetre kereste a legmegfelelőbb, a ruhák segítségével megfogalmazható választ. 
2019.07.08
|
(7 kép)


Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
A rossz költészet világnapja van, írj bátran te is egy verset és kínozd vele a barátaidat/üzletfeleidet! #rosszkolteszetvilagnapja #augusztus18 #badpoemday #douglasadams
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.