Kedvenc helyek

Rekordot állított fel a Spotify

A negyedéves elszámolások után jelentette be a világ egyik legnagyobb streamingszolgáltatója, hogy jelenleg 108 millió fizető felhasználóval rendelkeznek – ez 8 millióval több, mint az előző negyedéves beszámolókból kiderült –, és 232 millió aktív havi felhasználóval bír.
A svéd gyökerekkel bíró streamingszolgáltatást nyújtó cég azt is kihangsúlyozta, hogy két nagy zenei kiadóval való együttműködésüket is megújítják – találgatások szerint ez a Sony és a független Merlin kiadó –, illetve további kettővel szintén tárgyalásban vannak annak érdekében, hogy minél több zenei katalógusból válogathassanak a felhasználók. A cég arra számít, hogy a harmadik negyedben 2-től 6-milliós növekedéssel tudnak majd számolni, az év végére pedig elérhetik a 120-125 milliós létszámot is.  
 
(variety.com) 
2019.08.01
|


Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.