Nagy István-kiállítás és új monográfia

Budapest, Kieselbach Galéria, augusztus 8. - szeptember 13.
A Kieselbach Galéria minden idők legjelentősebb Nagy István-kiállítását rendezi meg. Hat teremben több mint 154 műalkotás került a falakra: 8 múzeum és 24 magángyűjtemény válogatott darabjai érkeztek a tárlatra, amelyek jelentős részét most először láthatja a közönség.
A kiállítással egy időben mutatja be a galéria a Kieselbach Tamás szerkesztésében megjelenő Nagy Istvánról (1873-1937) szóló 592 oldalas monográfiát, amely nem csupán az életmű valaha volt legbővebb ismertetése, de egyben minden idők legnagyobb terjedelmű és legtöbb reprodukciót tartalmazó magyar művészmonográfiája is, amelyhez olyan szerzőtársakat kért fel Kieselbach Tamás, mint Nádas Péter író, Földényi F. László esztéta, Markója Csilla és Kolozsváry Marianna művészettörténészek, valamint Kemény Gyula gyűjtő és restaurátor.  
 
Nagy István életművét már közel nyolc évtizede egyöntetű elismerés övezi. A magyar kulturális élet legnagyobbjai méltatták, kiállítások és monográfiák mutatták be kiemelkedő alkotásait. Ennek ellenére csupán kevesen ismerik, mindeddig nem kapott méltó megbecsülést: nem vált az életünk, az identitásunk részévé. Minden bizonnyal ő a magyar művészettörténet, sőt a teljes magyar kulturális tradíció leginkább alulértékelt alkotója. Mert Nagy István festészete nem tartozik a könnyen megszerethető értékeink közé. Nehéz belépni a világába. A könyv és a kiállítás arra vállalkozik, hogy utat nyisson hozzá és a legnagyobbak közé emelje fel: Bartók Béla és József Attila mellett jelöli ki a helyét. 
 
2019.08.19
|


Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.