Kiosztották a 29. THEALTER fesztivál díjait

Idén is rendkívül izgalmas műsorkínálattal várta a közönséget a hazai független színházi szcéna fesztiválja, a 29. alkalommal, augusztus 2. és 10. között megrendezett THEALTER, melyen a magyar csapatok előadásain túl nemzetközi társulatok hazai bemutatóit is láthatták az érdeklődők.
Az idei fesztiválon 9 nap alatt, 9 helyszínen 32 csapat 30 produkcióját nézhette meg a közönség. Idén három bemutatót és több magyarországi premiert láthattak a nézők. A fesztivál zárónapján a Közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a THEALTER önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, emellett idén három különdíjat is odaítélt a fesztivál. 
 
A fesztivál önkénteseinek díját a Bringa-verkli kapta (előadó: Fábián Gábor és Rostás László), az érzékeny témaválasztásért és az ihletett megvalósításért. A fesztivál Junior-díját Markó-Valentyik Anna nyerte el a KL Színház Alaine – Ideje a meghalásnak című produkciójáért (rendező: Ladányi Andrea), a korokon átívelő összművészeti megközelítésért.
A fesztivál Kritikusdíját a Hős 2.0. – Az előadások előadása (szerzők és előadók: Uroą Kaurin, Vito Weis) kapta a színészlétet kendőzetlenül feltáró fogalmazásmódért. A Közönségdíjat a Queendom (koncepció, rendező: Szabó Veronika) kapta a női nézőpont játékos és komoly érvényesítéséért. A fesztivál Különdíjat ítélt a KV Társulat és a Trafó – Kortárs Művészetek Háza Médeia (rendező: Czukor Balázs) című produkciója alkotócsapatának a klasszikus téma megkérdőjelezhetetlenül mai megközelítéséért, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem A Nyíregyháza utca (rendező: Novák Eszter) című előadása alkotócsapatának a súlyos téma nagyszabású színpadi megvalósításáért.
 
Bátor és felelős színészi munkájáért szintén különdíjat kapott Medveczky Balázs is a Színműhely Produkció és Átrium koprodukciójában megvalósult Fehér nyuszi, vörös nyuszi című előadásban nyújtott teljesítményéért.  
 
2019.08.14
|
(5 kép)


Játék
A 3 előadásból álló Ajándék Karácsonyi Bérlet az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban és a Hatszín Teátrumban játszott előadásaira váltható be.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.