Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői. A saját készítésű pillepalack hajókkal evező csapatok és az önkéntesek által összegyűjtött hulladékmennyiség csaknem felét újrahasznosítják.
A közel 80 folyamkilométeres távon 16 hajó és 320 fős legénység bevonásával, a Természetfilm.hu Egyesület szervezésében valósult meg a 7. Tiszai PET Kupa. A családi, baráti és vállalati csapatok két nap hajóépítés után álltak rajthoz Tivadarnál.  
 
A 7. PET Kupát 2017 után ismét a Tilos Rádió hajója nyerte, a civil rádió csapata az elmúlt három évben mindig dobogós helyen végzett. Második helyezett az ICPDR (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) lett, míg a harmadik hely három csapat között oszlott meg. 
 
A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat különdíját, a Tisza Hősei díjat idén egy Egyesült Államokban élő, magyar származású család nyerte.  
 
Az idei verseny tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy azokon a folyószakaszokon, ahol a csapatok a korábbi évek során többször jártak és gyűjtötték az ártéri hulladékot, sokkal kevesebb volt a felhalmozódott szemét. 
 
A szakemberek idén a folyó hullámterében egy méteres mélységből, fúrással vettek üledékmintát. A kutatók azt vizsgálják, hogy a régebben leülepedett talajrétegekben megtalálhatóak-e a mikroműanyagok, valamint hogy milyen baktériumok kísérik a folyami hulladékokat. 
 
(MTI) 
2019.08.14
|


Játék
A leghatalmasabb élőlény, amely valaha is létezett, most visszatér, hogy megküzdjön számos gigantikus szörnyeteggel ebben a földrengető folytatásban.
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.