Isten kegyelméből

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (3)
A kortárs francia film egyik legjelentősebb rendezője, François Ozon ezúttal egy kifejezetten érzékeny és nagyon aktuális témáról forgatott filmet.
Bár az egyház hivatalosan elítéli a pedofíliát, ez a gyakorlatban nem mindig valósul meg: ezt bizonyították a Boston Globe leleplező cikkei a kétezres években, és a 2016-ban kitörő francia botrány, ami egy lyoni pap gyermekmolesztálási ügyei körül forgott. Bernard Preynat áldozatai felnőttként döntöttek úgy, hogy nyilvánosság elé állnak, miután megtudták, hogy a pap évtizedekkel a zaklatások után is kiskorúakkal foglalkozik. Ozon filmje úgy is vérlázító és elkeserítő, hogy egyszer sem próbál meg hatásvadász lenni: tényszerűen tárja elénk a több szálon futó ügyet, és közben nemcsak az elkövetőt ítéli el, hanem azt a szent intézményt is, ami szemet hunyt Preynat perverziója felett, ezzel temérdek életet téve tönkre.
viktoriacz
2019.09.20
|
Grâce a Dieu
belga-francia filmdráma, 137 perc, 2019
Három férfi: látszólag nincs sok közük egymáshoz, mégis mindegyiküket ugyanaz kínozza: gyerekkorukban egy katolikus pap zaklatta őket. Felnőttként összefognak, hogy megállítsák a gyalázatot.
Rendező:

Francois Ozon

Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2019. szeptember 26.

Linkek


Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(11 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
29
K
30
Sze
1
23:15
Betörő az albérlőm
amerikai vígjáték, 2004
23:15
Halloween 2.
amerikai horror, 2009
23:20
Egy nemzet születése
amerikai-kanadai történelmi dráma, 2016
23:45
Hazárdjáték
amerikai thriller, 2014
23:50
Az ötödik pecsét
magyar játékfilm, 1976
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.