Így készült az Apokalipszis most – A végső vágás

Minden idők legjobb háborús filmjének forgatásán volt minden a főszereplő szívrohamától kezdve a stábra lecsapó tájfunon át az elfogyó pénzig. Ezeket a sztorikat ezerszer elmondták már, így mi inkább a film új, most mozikba kerülő verziója, A végső vágás megszületésének körülményeit mutatjuk most be.
10. Francis Ford Coppola teljes egészében saját pénzéből és az általa felvett bankhitelekből finanszírozta az Apokalipszis most gyártási költségét. A végső vágás joga végig nála volt. 
 
9. Ezért is furcsa, hogy 2001-ben egy közel egy órával hosszabb rendezői változatot (Redux) mutatott be a Cannes-i Filmfesztiválon. 
 
8. A rendezői változat létrejöttét 2001-ben azzal magyarázta, hogy mivel a saját és családja pénzét kockáztatta, túl nagy rizikót vállalt volna, ha a filmet több mint három óra hosszan viszi a mozikba. Úgy érezte, hogy az a verzió rengeteg nézőt idegenített volna el. 
 
7. 2019-ben van az Apokalipszis most bemutatójának negyvenedik évfordulója, és az alkalomból a forgalmazó megkereste Coppolát, hogy felügyelje a film 4K-s digitális felújításának munkálatait. A rendezőnek tetszett az ötlet, de nem elégedett meg ennyivel. 
 
6. Még magának is nehéz volt bevallania, de utólag már nem volt teljesen elégedett a 2001-ben mozikba küldött rendezői változattal. Azzal a feltétellel ment bele a felújításba, ha újravághatja a filmet. 
 
5. Az újravágás ezúttal nem új, még sosem látott anyagok hozzáadását jelentette az amúgy is hosszú, 202 perces filmhez, hanem pont ellenkezőleg. A rendező ezúttal rövidített a filmjén. Nagyjából húszpercnyi anyagot vett ki belőle, feszesebbé téve az Apokalipszis mostot. Az új játékidő 182 perces. 
 
4. Összesen tizenegy hónapba és 2700 órába telt kitisztítani és restaurálni a film 300 173 képkockáját. A film hangját Dolby Vision keverésben részesítették. 
 
3. Míg a 2001-es Redux változatnál nem az eredeti master printekből dolgoztak a hangsáv felújításán, most sikerült megszerezni egyet, amiből a film sound designere, Walter Murch egy sokkal tisztább hangsáv megalkotására volt képes. A hangmérnök már a 2001-es változat 5.1-es hangkeverésével is csodát vitt végbe, most pedig Dolby Atmos változatban egy minden eddiginél tisztább és térhatásúbb verziót hallhatunk a legendás háborús filmből. 
 
2. A film végső vágásának nemzetközi premierje a New York-i Tribeca Filmfesztiválon volt. 
 
1. Coppola az új változat előtt elmondta, hogy ugyan sokan háborúellenes filmklasszikusnak tartják az Apokalipszis mostot, szerinte a film nem illeszthető ebbe a kategóriába, mert ehhez túl menőnek ábrázolja magát a háborút.  
 
 
2019.09.02
|
(16 kép)


Film premierek

Múlt karácsony

amerikai-angol romantikus vígjáték, 102 perc, 2019

Terra Willy

francia animációs film, 89 perc, 2019

Midway

amerikai-kínai háborús film, 138 perc, 2019

Kontroll nélkül

német filmdráma, 118 perc, 2019

Ella Fitzgerald: Just One of Those Things

amerikai-angol zenés dokumentumfilm, 90 perc, 2019

Álom doktor

amerikai horror, 150 perc, 2019

Szerelemre kattintva

belga-francia romantikus filmdráma, 101 perc, 2019
Játék
A Pixar Animation Studios büszkén mutatja be ezt az életre szóló kalandot!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.