Komplex koncertélmény a jótékonyság jegyében

MVM Zenergia (Szent István tér, a Bazilika előtt, 2019. augusztus 31.)
Augusztus utolsó napján negyedik alkalommal került megrendezésre az MVM Zenergia koncert a budapesti Szent István Bazilika előtti téren. Az idei koncert igazi fúziós élményt ígért – ahogyan ezt Bősze Ádám a koncertet felkonferáló szövegében elmondta – a régi és a modern együttes szereplésével. Erről a koncert programjában szereplő darabok kiválasztása és a bazilikára vetített fényfestések gondoskodtak.
Mielőtt azonban a koncertélményre kitérnénk, ne feledkezzünk el a Zenergia koncertek másik, ha nem a legfontosabb oldaláról: a jótékonyságról. A támogatói ülőhelyekre eladott jegyekből befolyt összeget – idén 2,3 millió forint – három, társadalmilag fontos munkát végző szervezet közül egy nyerhette el a közönség szavazatai alapján. Az idei szerencsés intézmény a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Egységes Módszertani Intézet volt, amely mozgássérült gyerekek fejlesztésére szolgáló eszközökre fogja fordítani az elnyert összeget – ahogyan Locsmándi Alajos intézményvezető elmondta. 
 

Míg a jótékony cél támogatásáról a közönség, addig a zenei élményről a hazai jazz és komolyzene meghatározó, világhírű művészei gondoskodtak, mint Balázs János, aki a koncert nyitányaként Liszt 2. magyar rapszódiájával állt színpadra, Harcsa Veronika, aki a klasszikus jazz népszerű feldolgozásait adta elő vagy Snétberger Ferenc gitárművész, aki egy improvizációval is kedveskedett a közönségnek. 
 
A klasszikus művek sokszor igényes feldolgozásokként csendültek fel – nem egyszer több művész közreműködésével –, míg a könnyedebb műfajt képviselő darabokat a lehető leghangulatosabban előadva hallhattuk. Az élményt, mint korábban említettem, a teljes bazilikát elfoglaló, hol mozgalmas, hol az optikai csalódások okozta látványt teljesen kihasználó, hol finoman hullámzó fényfestés tette teljessé. 
 
A szép számmal megjelenő közönség az este végén borítékolhatóan elégedetten és élményekkel telve távozott. 
 
Békési Botond
2019.09.03
|


Kortársékszer Kiállítás.
Budapest, Ráth György–villa, szeptember 21. - október 20.

Hübner Aranka: Lágy geometria.
Budapest, acb Kortárs Művészeti Galéria, szeptember 20. - október 24.

Tünékeny valóság.
Szentendre, ÚjMűhely Galéria, szeptember 19. - október 20.

Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.