A közönségünk a közösségünk – Interjú Sáfár Orsolyával és Ertl Péterrel

A Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Táncszínház művészeivel a 8. Színházak Éjszakája alkalmából beszélgettünk
Mindketten olyan műfajban aktívak, amelyről azt gondolhatnánk, hogy kevésbé alkalmas a közönség bevonására, ám ők éppen ezt cáfolják leginkább – Sáfár Orsolyával, a Magyar Állami Operaház és Ertl Péterrel, a Nemzeti Táncszínház művészével beszélgettünk.
Az opera és a tánc műfaja az, amibe talán a legnehezebb bekapcsolni a közönséget. Nálatok milyen törekvések vannak erre? 
 
Ertl Péter: Idén új időszak kezdődött a Nemzeti Táncszínház életében, hiszen februárban átvettük az új épületet, így a közönség most már nem csupán a táncért jön hozzánk, hanem a tánc új helyszínéért is. Mi úgy érezzük, hogy aki ebbe az előcsarnokba belépett, már a színházi közösségünk része, és ha itt egy kávét megiszik, akkor csak percek kérdése, hogy vendégünk legyen a nézőtéren is. A Színházak Éjszakájára is olyan programokkal készülünk, amelyek lebonthatják a korlátokat a nézők és a tánc között: Lakatos János a Táncoló filmkockák című előadássorozatában (Farmeros forradalom, Az őrült ’80-as évek!, Táncoló ikonok) jól ismert filmes táncrészletek segítségével mesél majd a különböző műfajokról, emellett kulisszajárásra is lesz lehetőség, amely során olyan titkos területekre is elvezetjük a közönséget, ahová egyébként nem juthatnának el. Sőt, Pető József fővilágosítónk segítségével színpadi fényjátékkal is várjuk az érdeklődőket, aminek során a nézők eldönthetik, hogy a széksorok közt szeretnének figyelni, vagy szívesen bekapcsolódnának a színpadon történő eseményekbe. 
 
Sáfár Orsolya: A Színházak Éjszakája éppen arra ad lehetőséget, hogy közvetlen kapcsolatba tudjuk kerülni a nézőkkel, akik mindig nagyon hálásak, ha úgy érzik, megosztjuk velük színházi titkainkat. Az Andrássy úton is mindig szép tömeg gyűlik össze, az pedig különösen öröm számukra, hogy ilyenkor mindenki nyugodtan fotózhat és videózhat, így hazavihetik magukkal az élményt. A kulisszajáráshoz hasonló lehetőségek egyébként az Erkel Színházban is szoktak lenni, például az Operatúra Papagenóval, sőt volt olyan alkalom, amikor a nézők éjszakai túrákon vehettek részt, miközben kipróbálták magukat rendezőként, jelmeztervezőként és előadóművészként is, így hajnalra össze is állt egy előadás. 
 
Azért is kérdeztem, mert azt látom tendenciának, hogy ma a színházak egyre inkább a passzív nézői pozíció feloldására törekednek. 
 
E.P.: Ezt mi is megfogalmaztuk a missziónkban, hiszen a közönségünk a közösségünk. Ezért igyekszünk is minél bensőségesebb kapcsolatot kialakítani a nézőinkkel, elsősorban az interaktív kommunikáción keresztül, de maga az új épület is alkalmas ezekre a közvetlen találkozásokra, hiszen már a kávézó is egy előadótérként funkcionál. Volt már itt argentin tangó, magyar táncház, Mészáros Máté pedig kifejezetten ide alkotott meg egy térspecifikus performanszot az Imre Zoltán Program keretében. Fontos célunk tehát, hogy a táncot közelebb vigyük az emberekhez, és hogy olyan közösségért dolgozzunk, amiben mindennapok része a tánc. 
 
Orsi, te ezeket az interaktív, közönséget aktivizáló programokat hogyan éled meg? 
 
S.O.: Nagyon szeretem ezeket az alkalmat, mert jó látni, ahogy ragyog a nézők szeme, ha végre mögé láthatnak a színházi varázsnak. Vannak persze olyanok, akik nehezebben oldódnak, de magam is fontosnak tartom, hogy minél közvetlenebb kapcsolatot építsünk ki a közönségünkkel, hiszen estéről estére mégiscsak azért vagyunk együtt, hogy adjunk valamit a másiknak. 
 
Hogy látjátok, milyen korszakát éli ma az opera és a tánc? Mi az, ami érdekli a nézőket, az alkotókat? 
 
S.O.: Azt hiszem, hogy a nézők nem várnak el többet, minthogy az előadás az alapvető szabályok szerint működjön, azaz érthetőek legyenek az emberi viszonyok, világosak a szituációk, a zene pedig „elő legyen adva” annak rendje és módja szerint. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat, az érthetőség és az élvezhetőség összhangját fontos megtalálunk. Ami még külön izgalmat tud adni, az az, amikor a mai nyelven fogalmazunk, vagyis a klasszikus operát is megtöltjük új gondolatokkal. Jó, ha a cselekmény minden mozzanata átültethető a jelenbe, így nem lesz erőltetett a rendezés. 
 
E.P.: A táncban rendkívül színes a paletta, hiszen ha csak a klasszikus balettra gondolunk, már akkor is rengeteg irányzatot felfedezhetünk. A néptánccal szintén hasonló a helyzet, sőt a tradicionális néptánc mellett kialakult a kortárs is, amelyben az előadók a klasszikus figurákból és motívumokból alkotnak újra egy sajátos stílust. Ezen a mozgásformán még látszik, hogy népművészeti elemekből keletkezett, de a jelentéstartalma és megjelenése már messze túlmutat az autentikus néptáncon. A kortárs táncban pedig szinte minden alkotó saját utat jár be, még akkor is, ha a stílusa visszavezethető például egy Pina Bausch-i technikára, hiszen az előadásmód már a személyes művészi koncepciót tükrözi. Ezek a definíciók igazából csak beszorítják a műfajokat, úgyhogy mi azt szoktuk mondani a nézőknek, hogy legyenek bátrak és kísérletezőek, üljenek be olyan előadásokra is, amelyek elsőre talán kicsit idegennek hathatnak. 
 
A kortárs nemzetközi hatások mennyire hatnak ki a táncra és az operára? 
 
E.P.: Hozzánk nagyon sok külföldi alkotó jár, és a magyar táncosok is rengeteget utaznak. Szerencsére a táncban nincsenek korlátok vagy nyelvi nehézségek, így tulajdonképpen bárki bárkivel képes együttműködni. Teljesen szabad a placc, csak az emberi képzelő- és alkotóerő tud ennek határt szabni, ezért nekünk táncszínházi szervezetként éppen az a célunk, hogy ezt a kreatív erőt maximálisan ki tudják aknázni a művészek a falakon belül és kívül, így igyekszünk megteremteni minden ehhez szükséges feltételt. 
 
S.O.: A kortárs zeneszerzők annyiban hatnak az énektechnikára, hogy olykor-olykor kilépnek a klasszikus hangképzésből, és képesek őrültebbnél őrültebb hangszíneket is kikeverni, de persze mindig az operai keretek között marad a dolog. A rendezői színházzal is izgalmas dolgok úsztak be a színpad világába, ugyanis sokan elvárják, hogy egészen extrém testhelyzetekben is ugyanolyan minőségben tudjunk énekelni – ha úgy érzem, hogy ezek a megoldások az előadást szolgálják, és kivitelezhetők is, akkor nagyon üdvözlöm az új formákat, mert változatosabbá válik tőle a játékmód, mint korábban. 
 
Hogyan alakul a következő évadotok? 
 
S.O.: Már augusztusban elkezdődik számomra az évad, a Gördülő Operával utazunk Erdélybe, aminek keretein belül Donizetti Szerelmi bájital című operáját játsszuk. Aztán következik egy hosszabb szünet ősszel, mert bár játszom A varázsfuvola Pamináját a MüPában, illetve a Bohémélet 2.0 Mimìjét az Erkelben, premierem csak februárban lesz Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című opera-musicaljével, amiben a címszereplő nőt alakítom. Erre az Eiffel Műhelyházban kerül majd sor. 
 
E.P.: A táncban állandó fesztiválidőszak van. Az, hogy a Nemzeti Táncszínház befogadószínházként működik, azt is eredményezi, hogy körülbelül negyven társulat premierje és korábbi repertoárja teszi ki az éves programot, ettől pedig minden nap új izgalom és különlegesség. Ez lesz az első teljes évad, amit az új épületben töltünk, és már minden társulat, aki a mi holdudvarunkba tartozik, nagyon várja, hogy itt is bemutatkozhasson egy saját előadással. Bár tudjuk, sokan ismerik a Millenárist mint kulturális teret, de szeretnénk hangsúlyozni azt, hogy itt egy táncszínházi működés is megjelent, úgyhogy erre is igyekszünk koncentrálni a következő évadban, hiszen nemcsak a budapestieket vagy a Magyarországra érkező turistákat várjuk nagy szeretettel, hanem a vidéki és határon túli közönséget is. 
 
 
Dézsi Fruzsina
2019.09.05
|


Kortársékszer Kiállítás.
Budapest, Ráth György–villa, szeptember 21. - október 20.

Hübner Aranka: Lágy geometria.
Budapest, acb Kortárs Művészeti Galéria, szeptember 20. - október 24.

Tünékeny valóság.
Szentendre, ÚjMűhely Galéria, szeptember 19. - október 20.

Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.