Terroristás akciófilmmel és könnyes-haldoklós drámával vettünk búcsút Velencétől

Pesti Est Exkluzív
Nyolcadik napja dübörög a filmfesztivál Velencében, már érezhető, hogy az újságírók java vagy hazament, vagy áttette székhelyét a most kezdődő Torontói Filmfesztiválra. Szerencsére azért néhány jó film így is maradt.
Matthew Michael Carnahan első rendezése, a Moszul érdekes csodabogár. Egy hollywoodi forgatókönyvíró (Z világháború, A dolgok állása) írta és rendezte amerikai pénzből, viszont teljes egészében arab nyelven forgott arab színészekkel. Carnahan filmje hangulatában leginkább Ridley Scott A sólyom végveszélyben című munkáját idézi, csak jóval reménytelenebb és sötétebb annál.
 
Középpontjában egy elit rendőrosztag áll, akik titkos és tiltott küldetésen vannak: az ostromlott város egyik legveszélyesebb pontjára kell behatolniuk, amit teljesen ellenőrzése alatt tart az ISIS. Kőkemény kommandós mozi lett a Moszul, de itt a látványos harcjelenetek nem önmagukért valók: Carnahan időről időre emlékeztet minket, hogy egy háborúban vagyunk, a földi pokolban, hőseink pedig nem Rambo inkarnációi. Meglepően ügyes, feszült és látványos mozi a Moszul, de érthető, hogy miért csak versenyen kívül játszották Velencében: valószínűleg túl kommersz lehet a versenyprogramhoz. 
 
Az utolsó film, amit láttam egy gyöngyszem volt Ausztráliából. A Babyteeth (Tejfog) olyan, mintha Andrea Arnold műveinek és Jason Reitman Junójának a furcsa szerelemgyereke lenne. Egyszerre van benne a nyersesség és a sötétség, miközben ott rejlik benne az életigenlés és a szépség is. A sztori egy tinilányról szól, aki szerelmes lesz egy bajkeverő, drogfüggő srácba, miközben enélkül is bőven van baja: a rákkal küzd az életéért. A Babyteeth teli van szuper zenékkel, mindvégig nagyon cool, ha kell, vicces, ha kell, szomorú, ha kell, kicsit nyálas, és ha kell, kicsit nyers. A végét a nagyterem nézőinek fele biztosan megkönnyezte. 
 
Ezzel a beszámolóval veszünk búcsút Velencétől, a jövő héten még egy nagy összefoglalóval jelentkezünk. 
Tulu
2019.09.05
|


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
18:20
A férfi mögött
amerikai film, 2017
18:40
Tripla kilences
amerikai akciófilm, 2016
18:45
A rodeós
amerikai film, 2018
18:50
Farkangyal
amerikai vígjáték, 1991
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.