A Magyar Festészet Napja – október 18.

2002 óta ünnepeljük a hazai festőket Szent Lukács, a festők védőszentje nevének napján. Az első évben csak egynapos program várta az érdeklődőket, egy évre rá már két napon át zajlott az esemény, 2016-ban már több mint egy héten át fókuszáltunk a festőkre és a képekre. Idén is többnapos program várható számos helyszínen.
Az ünnep apropója 
 
A magyar festészet él és virul. A festészet a formák, a színek, a ritmus és a fények játéka együtt, és amely számos kifejezési módot, technikát, alkalmazást, élményt és érzést jelent. Minden korban más aspektusát emelték ki a festészet fontosságának, vagy másik nézőpontból tartották azt fontosnak. Az egyik szakaszban az önkifejezés volt a prioritás, a másikban a szabadság kiélése, egy harmadikban önmegvalósítás, egy negyedikben a matematika színekben való leképzése, máskor meg épp a fantázia hatalmas világa. Sokféleképpen meghatározták már a festészet mibenlétét és szerepét, azt leszögezhetjük, hogy nélküle sivárabb lenne a mindennapi életünk is. 
 
A programok 
 
A Magyar Festészet Napja Alapítvány nevéhez fűződik az esemény megszervezése, ők hívják fel az alkotókat, kiállítóhelyeket, hogy ezen a napon, de akár ebben a hónapban határozottabban legyenek jelen a köztudatban, a galériák nyissák meg kapuikat, teret adva a kortárs művészek képeinek és a látogatóknak, hogy találkozhassanak a művekkel. Saját eseményeik a weboldalon megtalálhatók, melyek között sok inspiráló kiállítást találhatsz kortárs művészek és régi nagyok képeiből is. Emellett pedig vidéki és egyéb fővárosi rendezvényeket és kiállításokat is kinézhetsz a kínálatból. A festészet napján minden évben életműdíjjal tüntetnek ki egy 70 év feletti magyar festőművészt, melyet a Magyar Kulturális Minisztérium támogat. A kiállítások mellett koncertek, beszélgetések színesítik a programot. 
 
Pesti Est-tipp:
 
Alkoss te is képet bátran használva az ecsetet és a színeket. Vagy rajzolj minimalista posztert. Ha pedig inkább befogadni szeretnéd a látványt, akkor szervezz magadnak művészrandevút és ismerd meg a kortárs festők műveit. 
Sas Léna
2019.10.11
|


Játék
Cécile McLorin Salvant & Sullivan Fortner (USA) Egy énekesnő, három Grammy-díj és egy zongorista ma este a MÜPÁban. @cecilemclorinsalvant @fortnersullivan #zeneajanlo #zene #ének
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.