Őszi sünmentés

Az ősz második fele nehéz időszak a vadon élő sünök számára. A nyár késői szakaszában született fiatalok ugyanis lemaradhatnak a téli álomra való felkészülésben, és előfordul, hogy nem érik el a szükséges fejlettséget és kondíciót.
Késő ősztől kora tavaszig téli álmot alszanak, így vészelve át a táplálékban szűkös téli időszakot. A téli álomra persze fel kell készülni, ami elsősorban sok evést jelent, ez a későn született vagy sérült állatok esetében problémát jelenthet. Ráadásul az avarégetések is fenyegetik a sünöket, akik sokszor épp a levélhalom aljában keresnek maguknak telelőhelyet. Így avarégetés előtt forgassuk át az avarkupacokat, hogy biztosan kiderüljön, nem rejtőzik-e benne egy téli álomra készülődő sün! Ugyanakkor, aki teheti, válassza inkább az avar hasznosítását, és komposztáljon!

A Fővárosi Állat- és Növénykert bemutató mentőközpontjában, a Sünispotályban menedéket kínálnak a segítségre szoruló sünöknek. A házilagos „sünmentést” persze senkinek sem javasolják, ehhez a munkához ugyanis nem kevés szakértelem és tapasztalat kell, ráadásul a Magyarországon honos sün természetvédelmi oltalom alatt áll, így otthoni tartása még akkor is a jogszabályokba ütközik, ha az a legjobb szándékból történik. Az állatkerti szakemberek így azt javasolják, hogy a segítségre szoruló állatokat inkább a kert bemutató mentőközpontjába, a Sünispotályba hozzák be. Előtte persze érdemes telefonon konzultálni az ott dolgozó, állatmentéssel foglalkozó szakemberekkel. A Sünispotályban most is számos mentett sün látható, köztük olyan késő nyári születésű állatok is, amelyeket várhatóan csak tavasszal lehet majd szabadon engedni.

forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert
2019.10.29
|


Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.