Liselotte és a május

Budapest, FÉM Arts & Café, november 14. 19:00
A nagysikerű Liza, a rókatündér film alapját képező Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május című színdarabban egy kiugrott ápolónő próbálja hét randin, így hét férfin keresztül megtalálni az igaz szerelmet.
Az előadás finom éllel közelítve beszél a kibontakozó nőiség és a kapcsolatteremtés nehézségeiről. Az E/Társulat a Liselotte és a május című párkapcsolati tragikomédiáját a FÉM Arts & Café színpadán Győri-Nádai Réka rendezésében, Tóth Zsuzsi és Károlyi Krisztián játékában láthatjuk. 
 
Liselotte 35 évesen, 15 évnyi ápolói munkával a háta mögött úgy határoz, hogy megkeresi élete szerelmét. Az eddigi tervek kukába dobásával valami különös és izgalmas felé veszi az irányt – amely felé azonban közel sincs olyan sárga téglásan lerakva a járható út. A nőiségét igazán csak felfedezni kezdő főhős egymás után csöppen a legkevésbé várt szituációkba, míg saját magát is elkezdi megérteni a párkapcsolatok aknamezején. A színdarab Liselotte vergődését, egyben tanulási folyamatát mutatja meg, miközben szól az élhetetlen, romantikus, veszélyes és vonzó férfiakról, az elszalasztott és álmodott lehetőségekről – miközben a kapros dinnyeleves is ott illatozik.  
 
 
2019.10.31
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.