A IV. Nemzeti VERSeny szuperdöntője a Nemzetiben

Ismét egész hétvégés versprogram lesz a IV. Nemzeti VERSeny élő szuperdöntője november 9-én és 10-én. A Nemzeti Színházban lép fel a VERSeny 25 legjobb versmondója, akiknek a versklipjeit is levetítik.
A verseny célja a hagyományos vers- és prózamondó találkozó mellett a klasszikus és kortárs költészet újszerű tolmácsolása, a költészet és a versmondás népszerűsítése, a kulturális identitás erősítése, 2019-ben kiemelt figyelemmel a rendszerváltoztatás 30. évfordulójára és a közéleti költészetre.
A verseny védnöke a Nemzeti igazgatója, Vidnyánszky Attila, aki Lutter Imrével, a VERSeny főszervezőjével, a Magyar Versmondók Egyesületének ügyvezető elnökével nyitja meg az élő szuperdöntőt. A zsűri tagjai a rendező intézmények művészei, szakemberei: Udvaros Dorottya és Bakos-Kiss Gábor színművészek; Kiss László rendező; Lutter Imre versmondó művész, producer; és Szabó László kommunikációs szakember.  
 
A Nemzeti VERSeny közel 200 indulója között 6 éven aluli és 85 éven felüli versmondó is képviseltette magát. A versenyzők között volt erdélyi, szilágysági, vajdasági, felvidéki, kárpátaljai, németországi, svájci és angliai magyar versmondó egyaránt, közülük az anyaország mellett Erdélyből sikerült két versmondónak a szuperdöntőbe jutnia.  
 
November 9-én a VERSeny kísérőprogramjaként a nézők láthatják a Feledi Project Psyché című táncelőadását, amit Weöres Sándor műve ihletett, és egy különös és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért. Aznap egyébként a versmondások mellett a versekre készült videoklipeket is megnézheti a közönség.
 
Másnap, november 10-én vasárnap a versmondások mellett a Magyar Versmondók Egyesülete átadja a Ki viszi át a Szerelmet-kitüntetéseket, tehát az eredményhirdetés és a szuperdöntő díjátadója globális díjátadó lesz. A zsűri mindkét nap minden produkciót helyben, azonnal értékel. A programokat Dunai Csenge színész moderálja.  
 
A legjobb előadók pedig a Nemzeti Színházban versenyeznek november 9-én és 10-én. A döntő nyilvános, közönség előtt zajlik, korlátozott számban a magyarversmondok@gmail.com címen lehet regisztrálni nézőként, díjmentesen, mindkét napra külön-külön, akik pedig otthonról követnénk a versenyt, megtehetik a Nemzeti VERSeny facebook oldalán.  
 
A döntősök versklipjei:
 

 
 
 
2019.11.06
|


Játék
A kis kedvencek titkos élete 2.-ben folytatódnak Max, Gigi, Hógolyó és a többiek kalandjai.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.