Sajnáljuk, nem találtuk otthon

est.hu:
8/10
|
olvasói
5/10 (2)
A gazdasági válság a keményen dolgozó kisember számára semmi mást nem hozott, mint szertefoszlott álmokat, derékba tört karriereket és élethosszig tartó kiszolgáltatottságot.
A talpig becsületes és szorgalmas Ricky egy csomagküldő szolgálatnál robotol, szociális gondozó felesége pedig sokak számára az egyetlen támaszt jelentve állandó rohanásban van. Miközben ők reggeltől estig hajtanak, lázadó kamaszfiuk egyik törvénytelenséget követi el a másik után. Nehéz időszakot kell átvészelnie a családnak, de a problémák közösen történő megoldására kevés az esély. A valós eseményeken alapuló történetet a brit rendező a tőle megszokott dokumentarista stílusban, tárgyilagosan és kendőzetlen őszinteséggel tárja a szemünk elé. Időskorukra magukra hagyott emberek, a belüket kidolgozó szülők távollétében elkallódó, tehetséges fiatalok, megannyi nehéz sors ebben a gyomorszorító, mélyen emberi moziban.
 
Hujber
2020.01.31
|
Sorry We Missed You
angol-belga-francia filmdráma, 101 perc, 2019
Ricky és családja pénzügyi gondokkal küzd a 2008-as válság óta. Hogy helyrehozza a dolgokat, befektet egy furgonba, amivel szállításokat vállal, de vállalkozóként az élet keményebb, mint gondolná.
Rendező:

Ken Loach

Forgalmazza: Vertigo Média
Bemutató: 2020. február 6.

Linkek


Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(8 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Cs
2
P
3
18:10
Ne. Szállj. Ki!
német thriller, 2018
18:10
Vágyaim vonzásában
amerikai-kanadai romantikus filmdráma, 2019
18:15
Eperke - Határ a csillagos ég!
amerikai animációs film, 2009
18:20
A vasálarcos
francia akciófilm, 1998
18:30
Amerikai szépség
amerikai vígjáték, 1999
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.