Rád vagyok kattanva

olvasói
6/10 (13)
A konyhák ifjú királyának és a festővásznak nem kevésbé ifjú királynőjének románca a csillagfényes New York-i éjszakában.
Olyan egyszerű az ötlet, hogy nem is értem, eddig miért nem jutott senkinek az eszébe: mivel a tinifilmeknek és a romantikus komédiáknak egyaránt masszív rajongótábora van, ráadásul a két halmaz között aránylag kevés az átfedés, ideje volt elkészíteni egy szerelmi vígjátékot (á la Harry és Sally, Veled vagy nélkülem), csakhogy a műfajtól megszokott késő harmincas-kora negyvenes párocska helyett ezúttal kedves, csélcsap egyetemista főszereplőkkel. Ha a koktél sikerül, mindkét műfaj rajongói megkapják, amire vártak - és még valami ráadást is. Kris Isacsson koktélja pedig sikeresnek nevezhető: a Rád vagyok kattanva kedves és kellemes love story két New York-i egyetemistáról, akik bulihegyekkel és zaklatott kalandokkal terhelt tanulóévek alatt suhannak végig az első szerelem hullámvasútján. Al (Freddie Prinze Jr.) és Imogen (Julia Stiles, a 10 dolog, amit utálok benned sztárja) az átlagosnál tehetségesebb és szerencsésebb amerikai fiatalok, bár ennek ellenére nem nagyon tudják, hogy mire is vágynak úgy igazán. Al mesterszakács papa gyermeke, Imogen pedig tehetséges képzőművész. Mindketten tehetségesek, és tele vannak jó kapcsolatokkal. A fiút (apja oldalán) a tévéshow-k csillogása, a lányt a kiállítások és vernisszázsok pezsgése várja - ehelyett mégis egymással, csetlő-botló szerelmükkel vannak elfoglalva. Közben szép csendesen felnőnek, és egyszer csak azt veszik észre, hogy a laza kalandok után az életük kezd komolyra fordulni... Kris Isacsson ügyes kézzel terelgeti hőseit a villódzó New York-i éjszakában. Filmjében olykor egyenesen a mellékszereplők (Cyrus, az excentrikus díva, vagy éppen a magát mini Orson Wellesnek képzelő ambíciózus filmrendező, Monk) viszik el a pálmát. A Rád vagyok kattanva tipikus randifilm, kellemes és humoros, de nem követeli meg, hogy minden pillanatban a vászonra tapadva figyeljünk, marad idő a mellettünk ücsörgő partnerrel is törődni.
gorcsev
2001.01.01
|
Down to You
amerikai romantikus vígjáték, 91 perc, 2000
Rendező:

Kris Isacsson

Színész:

Freddie Prinze Jr.
(Al Connelly)

Julia Stiles
(Imogen)

Selma Blair
(Cyrus)

Shawn Hatosy
(Eddie Hicks)

Ashton Kutcher
(Jim Morrison)

Rosario Dawson
(Lana)

Henry Winkler
(Chef Ray)

Zak Orth
(Monk Jablonski)

(5 kép)


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
18:05
Férfias játékok
amerikai akciófilm, 1992
18:10
Igazából szerelem
angol-amerikai romantikus vígjáték, 2003
18:10
Női szívek
német vígjáték, 2014
18:15
Kutyák szigete
amerikai fantáziafilm, 2018
18:25
Pi élete
amerikai kalandfilm, 2012
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.