Vanília égbolt

Hősünk jóképű, gazdag, kedvelik a nők - úgy tűnik, képtelen veszíteni. Egy partin azonban betoppan életébe A Nő, s hirtelen már van mit félteni. Hamarosan egy autóbalesetből kifolyólag teljesen összeroncsolódott arccal ébred. Arcával együtt régi önmaga is elveszni látszik, s az új kérdés: tud-e, akar-e így tovább élni?


Ezen a ponton a csavaroktól korántsem mentes történet mindenkit átverve észrevétlenül átcsusszan a virtualitásba. Az eredeti ötlet a spanyoloktól származik, kikről - ha máshonnan nem, az Almodovar-filmekből - tudhatjuk, igen furmányos történetek kiagyalására képesek. Egy derék spanyol filmmunkás (jegyezzük meg a nevét: Alejandro Amenábar) tehát írt és forgatott egy remek filmet Nyisd ki a szemed! címmel, karizmatikus délszaki színészekkel, agyafúrt történettel. Ütős filmtémát kitalálni pedig nem könnyű, tudja ezt Cameron Crowe is, aki vélhetően kimerült a történetek kitalálásában - hiszen eddigi filmjeit (pl. Facérok, Jerry Maguire, Majdnem híres) forgatókönyvíróként is jegyezte -, és iziben lenyúlta a spanyol fiúk sztoriját. Márpedig, ha Hollywood lenyúl egy sztorit, abból nagyobb, szebb és (nem csak majdnem) híresebb film lesz, mint vala az eredeti. S így lőn. Főszerepben nagy sztár: Tom Criuse. (Penélope Cruz annyira gyönyörű, hogy őt még Crowe-nak sem volt szíve lecserélni a női főszerepről.) A világ egyik legforgalmasabb helyét, a New York-i Time Square-t három órára teljesen lezárják, hogy tök üres legyen az egyik álomjelenet felvételéhez. Filmnek zenét ír Sir Paul McCartney. Ismerhetjük már korábbi filmjeiből rendezőnk zenei témákhoz fűződő meghitt viszonyát, s így a számos videoklipesre vágott jeleneten sem lepődünk meg, melyekhez jól illeszkedik Crowe-nak az a bámulatos szokása, hogy lényegében még az állóképeket is mozgó kamerával veszi fel. A történetben is minden egy számmal nagyobbra van véve, mint az eredetiben: a jók jobbak, a rosszak rosszabbak. Bár több a rejtély, ugyanakkor azok a spanyol változathoz képest "jólfésültek", amitől egy kicsit minden lekerekedik: vész a termékeny homály. Mindezzel együtt a Vanília égbolt tipikusan olyan film, amit érdemes DVD-n beszerezni és sokszor megnézni, mert elsőre nem biztos, hogy sikerül összeállítani a bonyolult tér-idő/virtualitás-valóság puzzle-t. ****Extrák:
Az audiokommentárt a rendező és Nancy Wilson zeneszerző celebrálják: érdekes részletek, adalékok a film rejtvényeinek megfejtéséhez. Két rövid dokumentumfilm a forgatásról és a sajtókampányról, nyúlfarknyi interjú Sir Paullal. Egy Afrika Shox videoklip, fotógaléria, előzetesek. ****Vanilla Sky (16)
2001 amerikai thriller Hossz: 129 perc Forgalmazó: UIP-Duna Film Rendező: Cameron Crowe Szereplők: Tom Cruise, Penélope Cruz, Cameron Diaz, Jason Lee, Kurt Russell, Noah Taylor, Tilda Swinton, Timothy Spall Hang: angol 5.1 Kép: 16:9/1.85:1, színes Felirat: magyar + 11 nyelv Extrák felirata: magyar + 11 nyelv
tereza
2002.07.09
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Az Éles Gábor Triót a névadó 2009-ben hívta életre Móré Attilával, azzal a céllal, hogy egy sajátságos zenei nyelvet beszélő alkotói közösséget hozzon létre, mely 2010-ben Szkladányi András basszusgitárossal egészült ki.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
22:45
Ready Player One
amerikai sci-fi, 2018
22:50
Lenyűgöző teremtmények
amerikai fantasy, 2013
22:50
Vérző olaj
amerikai dráma, 2008
23:05
Rosemary gyermeke
amerikai horror, 1968
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.