Libiomfi

Libiomfi, 2003 Színes, magyar filmszatíra, 75 perc
Kálmánchelyi Zoltán, Stefanovics Angéla és Végh Zsolt filmes pályája a Szigeten kezdődött néhány fésületlen esti mesével (Tököcske, Ho-ho-horgász, Szegény Peti nagymamája), ezért is stílszerű, hogy első játékfilmjük (melyet közösen írtak, rendezőként pedig a két fiatalember jegyzi) premierjére szintén a Szigeten kerül sor.

Linkek


A Libiomfit persze az említett meséken kívül megelőzte még néhány sikeres rövidfilm, a Pesti mese, az uristen@menny.hu és a Legkisebb film a legnagyobb magyarról, melyek a szabadszájú, abszurd humor teljes skáláját végigjátszották, és aki valami hasonló folytatást várt, most sem fog csalódni. A Libiomfi az alkotók meghatározása szerint pszichopata musical, és ez amilyen fura, olyan pontos definíció. A film hőse, Libi bácsi (Mucsi Zoltán az idei Szemlén a legjobb férfialakítás díját kapta) a Micimackó színpadra állításához keres jelentkezőket, és meglehetősen furcsa módszerével nem a sima modorú, profi színészeket, hanem azokat a gyereklelkű különcöket válogatja ki, akik egy bögre kakaóba belelátják a különböző állatfigurákat. A vidéki magányba elvonuló kompánia felkészítő tréningje sem épp szokványos, Libi bácsi ugyanis kiabálással, hisztériával, olykor fojtogatással próbálja kihozni hőseiből a "bennük rejtőző állatot". A színészi átélés különleges értelmezése összerázza ugyan a csapatot, ám mindebből egészen morbid produkció sül ki...

A pszichopata szocio-mese ezáltal garantált, a musical-jelleget az énekes-táncos betétek adják meg, ezáltal a film tényleg különleges egyveleggé alakul. Őrült gegek (üldözéses jelenetek, a fekvő rendőr esete az éjjeli autósokkal, rövidlátó szerelmesek téblábolása az erdőben), abszurd szóviccek és játékok, kelekótya dalok, elképesztő paródiák és drámai-tragikus betétek keverednek. Előítéleteket, prüdériát tessék a mozin kívül hagyni: őrült egy film ez - és épp ez benne a rendszer!
gorcsev
2003.07.31
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
21:00
Rakoncátlan célpont
angol vígjáték, 2009
21:00
Durr, durr és csók
amerikai krimi, 2005
21:00
Inferno
amerikai-japán-magyar-török thriller, 2016
21:00
Elhagyott szoba
amerikai horror, 2007
21:00
Charlie angyalai
amerikai akcióvígjáték, 2000
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.