Chicago

Gyilkosság, női börtön, egetverő ambíciók, hidegvérű cselszövés, maró médiaszatíra - és mindez egy bombasztikus musical kulisszái között.



CSELEKMÉNY

Velma Kelly revűcsillag (Catherine Zeta-Jones) egyenesen fellépés után kerül a rács mögé, mivel lelőtte húgát és férjét, mivel azok összeszűrték a levet; a szürke kis kóristalány, Roxie Hart pedig pont azért puffantotta le szeretőjét, mert az csak hitegette azzal, hogy sztárt csinál belőle. De Roxie pont így lesz sztár, mivel mindkét hölgyet a dörzsölt Billy Flynn védi, akinek bevált módszere, hogy ha mindent szenzációként tálal, akkor kedvére manipulálhatja a sajtót, a közvéleményt és így az esküdteket. A dolog működne is, csakhogy a két sztárocska nehezen tűri el egymás sikerét, és ahol tudnak, ott tesznek keresztbe egymásnak, a játék pedig vérre megy, hiszen közeledik mindkettőjük tárgyalása. ****



SZEREPLŐK

Ugyan Richard Gere most is modoros és hangja sincs sok, a hölgyek mindenért kárpótolnak. Bár kétségkívül Renée Zellweger a páros bájosabb és színésznőként is jobb tagja, ha táncra kerül a sor, akkor Catherine Zeta-Jonesé a pálya, hiszen eleve táncosnőnek tanult, és a tánchoz minden adottsága meg is van! A tésztaképű John C. Reilly most is remek pancser, Queen Latifah pedig telitalálat a börtön mindenható Morton mamájaként. ****



RENDEZÉS

A korábbi musical- és filmes változatokhoz képest Rob Marshall a maga részéről annyit tett hozzá a Chicagóhoz, hogy a zenés-táncos betéteket nem a produkció közvetlen részeként, hanem mint Roxie ábrándképeit tálalja, ezzel pedig két, egymással ellentétes, de mégis összhangban álló valóságsíkot hoz létre. Ez jót is tesz a soványka történetnek, de persze itt nyilvánvalóan nem a cselekményen van a hangsúly, hanem a látványon, így sok minden kissé steril és elnagyolt marad, de ez csak a film után fellépő enyhe hiányérzet révén tűnik fel. ****



MUSICALFAKTOR

Bár a műfajhoz képest is rengeteg fény, csillogás, zene és tánc először eltúlzottnak hat és erősen sokkolja a nézőt, a remek szerkesztés, a profi vágás és a készen átvett, eleve fantasztikus betétdalok, no meg a sok mély dekoltázs és hosszú comb megteszik a hatásukat - csúnyán lehengerelnek mindenkit és hat Oscart is hoztak. Más szempontből a Chicago klasszikus musical dramaturgiával dolgozik, de a koreográfia vadonatúj és nagyon dögös. ****



EXTRÁK

A legfontosabb bónusz Rob Marshall és a forgatókönyvíró Bill Condon angol audiokommentárja, amely logikusan elsősorban a táncoslábú színésznőkkel és a koreográfiával foglalkozik, csakúgy, mint A kulisszák mögött című 27 perces dokumentumfilm. Akadnak még előzetesek és kimaradt jelenetként szerepel a Class című duett, amely realizmusa miatt nem illett bele Roxie álomvilágába és így a film képi koncepciójába, ahogy azt a fent említett készítők opcionálisan el is magyarázzák. ****



Megjelent.



Hang: magyar, angol 5.1

Kép: 16:9/1,85:1, színes

Felirat: magyar, héber

Extrák felirata: magyar



CHICAGO

2002 amerikai musical Hossz: 113 perc Forgalmazó: UIP-Duna Film Rendező: Rob Marshall Szereplők: Renée Zellweger, Catherine Zeta-Jones, Richard Gere, Queen Latifah, Christine Baranski, John C. Reilly
Vízer
2003.10.02
|


Film premierek

Fekete karácsony

amerikai horror, 90 perc, 2019

Jumanji: A következő szint

amerikai kalandfilm, 123 perc, 2019

Családból is megárt a sok

francia vígjáték, 100 perc, 2019

A két pápa

amerikai-angol-argentin-olasz filmdráma, 125 perc, 2019
Játék
Menyhárt Jenő és ikonikus zenekara régi és új dalokkal hangol az ünnepekre.
Filmek a TV-ben
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
Szo
14
18:10
Bibi és Tina II. - Elátkozva
német családi film, 2014
18:20
X-Men 2.
amerikai sci-fi akciófilm, 2003
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:45
Az óriásölő
amerikai kalandfilm, 2013
18:45
Ovizsaru
amerikai akcióvígjáték, 1990
Erzsébet királyné Gödöllőn töltött karácsonyai mellett megelevenedik a kiállításon a hazai karácsonyfa-állítás szokásának története és a frontkarácsonyok hangulata is. Hétfőn-kedden zárva, amúgy december végéig nyitva! #godollo #karacsonyhaz #tortenelem #erzsébetkirályné #erzsebetkiralyne
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.