Egy csodálatos elme

Szokás szerint a 2002-es Oscar-díjakat is politikai célok motiválták, az Egy csodálatos elme esetében a mentális betegségekben szenvedők elfogadásának eszméje. A zajos ünneplés, újságcikkek és tévériportok mögött ilyenkor nehéz már magára a filmre odafigyelni, ám a DVD-bemutató épp itt siet a segítségünkre. Ráadásul olyan filmről van szó, amely apró látványosságaival együtt is olyan bensőséges témájú, és annyira a színészi játékra épít, hogy kifejezetten előnyére válik a házi képernyőn való megtekintés.

Kapcsolódó cikkek


A Nobel-díjas John Nash matematikus pályafutása és küzdelme a skizofréniával adja az alapot a történethez, amely átíveli az évszázad második felét, és lehetőséget ad arra, hogy a belőle készült film vagy féltucat műfaj kellékeivel kacérkodhasson. Iskolai környezetben játszódó, „felnőttéválós” film, karriertörténet, szerelmi románc, kémthriller, lélektani dráma és nem utolsó sorban vígjáték kavarog benne jelenetről jelenetre, mégsem eredményezve zűrzavart. Nash áttörést jelentő felfedezését is sikerül két közérthető mondatban megfogalmazni: nem igaz, hogy az egyén akkor éri el a lehető legnagyobb sikert, ha azt teszi, ami neki a legjobb, hanem akkor, amikor azt, ami neki és a környezetének egyszerre a legjobb. Ebből az elméleti tételből nő ki az üzenet, amely a Nobel-díj átadásának jelenetében ki is mondatik az elme és a szív viszonyáról, de amely a központi konfliktussá váló házassági drámát is vezérli. Nash ugyanis nem pusztán kivételes szellemi képességeivel száll szembe az elméjét megtévesztő kényszerképzetekkel, hanem számíthat felesége, Alicia olykor saját józan érdekével is dacoló, kitartó szeretetére is. A Russell Crowe és Jennifer Conelly arcán játszó érzelmeket figyelni - már pusztán ezért sem unalmas többször megnézni a filmet, az amerikai filmgyártó profizmus e remekét. ****Extrák:
Amire egy ilyen mozi extráinak elsősorban meg kell adniuk a választ, az az, hogy miképp válhat egy emberi élet műfaji elemekből felépített történetté, színészi alakításokkal megerősített és speciális képi hatásokkal ékesített filmmé. Az első lemezen két audiokommentár is megkísérli a válaszadást: az elsőn Ron Howard rendező, a másodikon Akiva Goldsman forgatókönyvíró tart előadást a szakmai fogásokról. A 27 percnyi kivágott jelenet kiváló alkalmat ad annak megvitatására, melyiket volt kár kihagyni, mert elmélyítette volna a történetet. A második lemezen találkozhatunk a ma is élő John Nash-sel, rövid bevezetésben lehet részünk az elméletébe, majd megtekinthetünk egy-egy rövidfilmet a rendező-producer duóról, az öregítés maszkmunkájáról, a speciális effektekről és a kísérőzenéről. Az előzetes mellett részleteket láthatunk az idei Oscar-díjkiosztó gálából (pontosan négyet). *****

A Beautiful Mind
2001
amerikai filmdráma Hossz: 130 perc
Forgalmazó: UIP-Duna Film
Rendező: Ron Howard
Szereplők: Russell Crowe, Jennifer Conelly, Ed Harris, Paul Bettany, Christopher Plummer
Hang: magyar, angol 5.1
Kép: 16:9/:1, színes
Felirat: magyar, angol
Extrák felirata: angol
-NZ-
2002.08.27
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
29
K
30
Sze
1
Cs
2
P
3
Szo
4
19:30
Kötelesség életre-halálra
angol-amerikai thriller, 2019
19:45
Katharina megoldja - Az igazi "nagyhal"
német romantikus filmdráma, 2013
19:45
Bumeráng
amerikai vígjáték, 1992
19:55
Vasököl
amerikai akciófilm, 2011
20:00
Jégvarázs 2.
amerikai animációs film, 2019
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.