Drakula feltámad sírjából / Drakula vérének íze

A DVD-forgalmazás kegyes szeszélye folytán két patinás, Hammer-féle Dracula-film megjelenését is üdvözölhetjük, és az sem csökkenti az örömöt, hogy a sorozat kellős közepéről.


A Drakula feltámadban Christopher Lee (A klónok támadása) harmadszor ölti magára a gróf fekete köpenyét, hogy ellenállhatatlan szexepiljével most egy egyházi elöljáró unokahúgát környékezze meg bosszúból, amiért a pap hatalmas arany feszületet állított zord kastélya kapujába. Peter Cushing (Csillagok háborúja) Van Helsingje ekkor már nem szereplője a Drakula-filmeknek, és a Hammer Stúdió gótikájának első számú mestere, Terence Fischer helyett a második számú, Freddie Francis rendez, de a félidőben szövegelős unalomba fulladó mozi így is komoly erényekkel bír.



A kiváló felújításban remekül érvényesülnek az operatőrből lett rendező tarka szűrővel felvett, színpompás képei, a Drakula sasfészkébe tett műtermi kirándulás Mario Bava festői szellemvilágát idézi, és itt mutatkozik be a horror-közönségnek Veronica Carlson, a Hammer csinibabája. ***


A folytatás izgalmasabb. A Vidocqból is ismerős történetben három unott nagypolgár egy görbe estén drakulásat játszik, amit azután a gróf a gyermekeiket felhasználva torol meg kíméletlenül. A sorozat első Angliában játszódó darabja korszerű üzenetével hívja fel magára a figyelmet: a szabados felfogású fiatalság jelenti a valódi fenyegetést a család intézménye számára. A magyar emigráns rendező, Peter Sasdy látványban kevésbé kísérletező, de a feszültségre nem lehet panasz, pedig Leenek néhány szó jut csupán az eredetileg nélküle tervezett filmben. ****



Extrák:
Mindkettőn csak az eredeti előzetes. *Dracula Has Risen From The Grave / Taste The Blood Of Dracula
1968/1970 angol horrorfilmek
Hossz: 89/91 perc
Forgalmazó: Warner Home Video
Rendező: Freddie Francis/Peter Sasdy
Szereplők: Christopher Lee, Rupert Davies, Veronica Carlson, Barbara Ewing/Christopher Lee, Ralph Bates, Geoffrey Keen, Linda Hayden
Hang: angol, német, francia mono
Felirat: magyar + 8 nyelv
kovacsm
2004.08.04
|


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
német családi film, 2018
18:10
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:15
Túl az Óperencián
amerikai kalandfilm, 1992
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.