A polihisztérika

A címekkel legtöbbször gondjaim vannak. Legyen rövid (2-3 szó), frappáns, érdekes, figyelemfelkeltő és az sem hátrány, ha valamelyest utal a kérdezett személyre. A mostani szerintem zseniális, a baj csak az, hogy nem én vagyok a „keresztapja”. Beszélgetőtársam a „nagyon” sokoldalú Cserje Zsuzsa találta ki, így az elismerés csak őt illeti.
S.: Pályafutásod 1965-től datálódik. Hogy is kezdődött?

Cs. Zs.: Kezdetben színésznő szerettem volna lenni, de elsőre nem vettek föl a főiskolára, ezért elmentem egy évre Párizsba, (amiből csak fél esztendő lett), ahol minden estémet színházban töltöttem. Jó kis tanulmányút volt. A második sikertelen próbálkozás után a Nemzeti Színház akkor alakuló stúdiójába vettek fel, többek között Hámori Ildikó, Martin Márta, Bánsági Ildikó és Lukács Sándor társaságában. Miután a felvételim harmadszorra sem sikerült, Kecskemétre mentem segédszínésznek. Itt három évadot töltöttem csodálatos pályatársak (Csomós Mari, Jobba Gabi, Szilágyi Tibor) közelében.

S.: Majd előadóművészi pályára léptél, önálló estjeiddel járod az országot...

Cs. Zs.: Ez már Kecskeméten kezdődött, a színészet mellett a versmondást éreztem legfőbb kifejezési formámnak. Akkortájt a költészetnek hatalmas kultusza volt. Ezután a 25. Színházhoz kerültem táncosi státuszban, de miután a mozgásművészet nem volt az erősségem, a Honvéd Művészegyüttes versmondója lettem. Innen az Irodalmi Színpadhoz hívtak segédrendezőnek. Ezen évek alatt elvégeztem az ELTÉ-t és a Színművészeti színházelméleti szakát.

S.: Mindeközben újságírói vénádat fitogtattad, interjúkat, színikritikákat írtál. Ki kért fel e munkára?

Cs. Zs.: A versmondás mellett a színház egésze vonzott, ezért írásra adtam a fejem.??? Először magam jelentkeztem és egy próbanaplót írtam, a továbbiakban a Színház című lapnál folyamatosan kritikákat, alakításelemzéseket publikáltam.

S.: Később dramaturgként dolgoztál. Miért az újabb váltás?

Cs. Zs.: Mivel a gyakorlati színházcsinálás jobban érdekelt, mint az írás, két diplomával a zsebemben elszegődtem a Népszínházhoz dramaturgnak. Az évek alatt sok dráma születésénél bábáskodtam, (volt olyan szezon, hogy 15 darabot ajánlottam), műsorfüzeteket szerkesztettem, de volt valami hiányérzetem.

S.: Csak nem rendezői ambícióid lettek?

Cs. Zs.: Ráhibáztál. Végül is a komplex színház csúcsa, ha az ember egy teljes előadást hoz létre. A rendszerváltás hála Istennek erre lehetőséget adott. Az elmúlt évtizedben tizenegy darabot rendeztem, kezdve az Esztergomi Várszínháztól Szentendrén, Debrecenen és a Thálián át egészen a Stúdió K-ig.

S.: Nagy kedvenced a színészóriás Pécsi Sándor. Könyvet írtál róla, emlékkiállítást hoztál létre. Honnan jött az újabb idea?

Cs. Zs.: Már gimnazista koromban ő volt a legkedvesebb színészem. Pályáját különös figyelemmel kísértem, személyesen ismertem, sőt, mivel a művész a Cserje utcában lakott, tiszteletből ezt a nevet vettem föl. Szülőfalujában, Sajószentpéteren állandó kiállítást szerveztem a róla elnevezett iskolában.

S.: Nemrég üvegkiállításod nyílt meg. Hogy kerül a csizma az asztalra?

Cs. Zs.: Óh, az csak a hobbim. Gyönyörű üveggyűjteményemet egy megszállott üveggalériás állította ki. Egyébként nagy gombagyűjtő is vagyok.

S.: Van még valami, amit nem próbáltál ki, de szeretnéd csinálni?

Cs. Zs.: Hát nem hallottál a Terényi Színházi Napokról? Nyáron alapítottam egy elragadó nógrádi faluban, ahol az erdő közepén egy fantasztikusan szép szabadtéri színpadot fedeztem fel. Remélem jövőre is lesz folytatása. Egyébiránt színészpedagógiai hajlamomat mostanság a Kolibri Színház stúdiósaival élem ki, de ne gondold, hogy nincsenek titkos drámaírói vágyaim...

S.: Melyik a legsikeresebb „vállalkozásod”?

Cs. Zs.: A két lányom. Szamosi Zsófia a Vígszínház, Szantner Anna a Katona József Színház színésze. Nincs annál nagyobb boldogság, mint az ember gyerekeinek sikere. Mostantól főként nekik drukkolok.
Gaál Tamás
2004.11.17
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.