Csendet kérünk! - Francoise Gilot festőművész

Picasso szerelme volt. Egy a sok közül. Mégis az egyetlen, aki a Mester bűvkörétől függetlenül is önálló, megkerülhetetlen személyiséggé válhatott a XX. századi képzőművészeti panteonban. Francoise Gilot-nak, a költőnek, a filozófusnak, a posztkubizmus és a kolorizmus 84 éves nagyasszonyának legújabb tárlata július 22-ig tekinthető meg a budai Várfok Galéria XO Termében.


- Vágó Róbert: Adott-e valaha olyan interjút, amikor nem faggatták Pablo Picassóról?

- Francoise Gilot: Ó, hogyne! New Yorkban, ami Párizs mellett a második otthonom, festőként a művészvilágban mindenki ismer, rengeteg kiállításom volt már. Ilyenkor azért többnyire a munkáimról kérdeznek és nem a múltamról. Arról különben sem szeretek beszélni. Már unom. Elég részletesen megírtam a Pablóhoz fűződő viszonyomat egy 1964-ben megjelent könyvben (Életem Picassóval; a Magyarországon Túlélni Picassót címmel forgalmazott filmváltozatban Anthony Hopkins játszotta a címszerepet - a szerkesztő). A kapcsolatunkra vonatkozó további kérdéseket általában elterelem, úgyhogy kérem, maga se próbálkozzon...

- V.R.: Mostani budapesti látogatásának mégis egyik apropója, hogy megjelent egy újabb könyve, egy interjúkötet Picassóról. Csak nem tud szabadulni a nagy Mester árnyékától?

- F.G.: Erről szó sincs. Én mielőtt 1943-ban találkoztam volna Picassóval, már önálló, szabad akaratú művész voltam. Irodalmat, filozófiát, jogot tanultam. Mostanáig több verseskötetem is megjelent. Az igaz, hogy Picassóval való ismeretségemkor alig múltam huszonegy éves és akkor még főleg a festészet bűvkörében éltem, de már megvolt az első kiállításom. Ráadásul az én igazi Mesterem a maguk Rozsda Endréje volt. Én tőle, az ő párizsi stúdiójában tanultam a legtöbbet pályám elején. Ami pedig a magyarul a napokban megjelent Picassóval az arénában című könyvet illeti: ez egy kedves barátom felkérésére készült interjúkötet. Talán egy újabb adalék azoknak, akik több személyes dologra kíváncsiak erről az öntörvényű zseniről. Nekem pedig még egy lehetőség, hogy kibújhassak a kapcsolatunkat firtató kérdések elől.

- V.R.: Mégis: ki volt a jobb tanár? Picasso, vagy a nálunk kevésbé ismert Rozsda, akit a mi egyik legnevesebb prózaírónk, Esterházy Péter az első magyar szürrealistának nevezett, és akit a művészettörténet úgy tart számon, mint Francoise Gilot első „mentorát”?

- F.G.: Nézze, ők nekem nem tanáraim voltak. Nagyon fontos emberek az életemben, akikkel kölcsönösen értekeztünk a művészetekről, a világ problémáiról, akikkel vitatkoztunk, akikkel szerettük vagy éppen utáltuk egymást, mikor hogy. Az 1940-es évek eleje politikailag nagyon izgalmas, szellemileg pedig rendkívül pezsgő időszak volt Párizsban. Ma már talán el sem lehet képzelni, micsoda összejöveteleket rendeztünk Jean Cocteau-val, George Braque-kal, Matisse-szal vagy éppen Paul Elouard-ral.

- V.R.: Nem először jár most Budapesten.

- F.G.: Ez már a negyedik alkalom, hogy itt lehetek. Először 1998-ban volt önálló kiállításom Budapesten. Majd 2001-ben az első közös tárlatom az akkor már három éve halott Rozsda Endrével, itt a Várfok Galériában. Akkor még kevesebb munkát hoztam magammal, többnyire fekete-fehér papírrajzaimat. Két évvel később már festményeket állítottunk ki, ugyancsak Rozsda Endre képeivel közösen. Ehhez a mostani kiállításhoz a legfrissebb munkáimból válogattam, és ahogy 2003-ban, így most is ide, az XO Terembe rendezték be képeim, míg Endre műveit itt szembe, az utca másik oldalán található Várfok Terembe.

- V.R.: Amíg a kiállítás megnyitója előtt vártam Önre itt a galériában, nyugdíjas korú nézelődők beszélgetését csíptem el: arról tanakodtak, hogy vajon ők mire lesznek majd képesek 84 évesen? Honnan ez a képeit is jellemző, de egész személyiségéből sugárzó vitalitás?

- F.G.: Van egy olyan, hogy kronológiai életkor és egy szellemi, képzeleti életkor. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Edzésben kell lenni. Nem szabad sose leállni, se mentálisan, se fizikálisan. Minden az akaraterőn múlik. Két éve elestem, és eltörtem a csípőmet. Magammal szemben nem tehettem meg, hogy ne épüljek fel. Igyekeztem a rehabilitáció alatt, hogy minél előbb újra a műtermemben dolgozhassak. Sok közölnivalóm van még, de nem szavakkal, mert nekem a festészet a csend művészete.
Vágó Róbert
2005.06.20
|


Casa Activa - Lakner Antal kiállítása.
Budapest, Glassyard Gallery, szeptember 27. - november 30.

Marcela Trujillo illusztrációi.
Budapest, Cervantes Intézet, 2019. szeptember 25. - 2020. január 17.

Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.