A Sárkány útja

olvasói
10/10 (6)
Ebből a filmből kiderül, hogy nem minden kínai egy „brúklí”, én mégis mindig megnézem az ökleit a sorban előttem mélázó ferdeszeműnek, mielőtt hátrazavarom a sor végére nézelődni. A palacsinta várva is finom.
No, de hogy csapjunk a kezdetbe, hihetetlen, hogy Bruce két filmet is tudott készíteni egy évben, úgy, hogy írta is és rendezte is őket! Nem mondom, a dramaturgiára pakolhatott volna még szép számmal, de akkor meg francia film lenne, hagyjuk ezt! A történet egyszerű, Chen kisasszony éttermét kínaiak által irányított zsíros olaszok, és kisebb rangú kínaiak molesztálják, sorozatosan, mire ő segítséget kér a mindenütt jelenlévő, szintén kínai nagybácsitól, aki a hatvankilós Lee-t (Tang Lung)(kínai) küldi segítségképpen, és tovább nézi a tévét. A visszafogott fiúcskáról hamarosan kiderül, hogy pofonalagutat rejteget a tenyereiben, amikkel alaposan átrendezi néhány honfi, -és olasztársa arcberendezését, de utána nem a kocsmába, hanem haza megy. A maffia főnök nem ijed meg, de aztán igen, és elhívja a világ legerősebb emberét, akit akkoriban Chuck Norris (Colt) játszott.

Csákk csak megpróbálkozik Lee leverésével, de neki, mint Haynaunak, nem sikerül. A városi legenda szerint, viszont Lee forgatókönyvön kívül takarta le, mintegy tiszteletből, a szőrös amerikai testét a csata után, de lehet, hogy miután ő meghalt, ezt a mesét maga a csintalan Norris terjeszti, mikor nem texas-i faszagyereket forgat. A csatát egyébként a Colosseumban vívják, és egy bájos kiscica indítja el, mesebeli ötlet! Szeretem, mint mindegyik Bruce Lee filmet, főleg a hangulata miatt, ami zseniális, akárcsak mikor Tang elereszti a cséplőgépet.


háopépé
2005.12.21
|
The Way of the Dragon / Meng long guo jiang
hongkongi akciófilm, 94 perc, 1972
Rendező:

Bruce Lee

Színész:

Bruce Lee
(Tang Lung)

Chuck Norris
(Colt)

Nora Miao
(Chen Ching Hua)

(3 kép)


Filmek a TV-ben
22:15
Igazából szerelem
angol-amerikai romantikus vígjáték, 2003
22:30
Marseilles, Dél-Afrika
dél-afrikai krimi, 2017 (feliratos)
22:40
A nagy nap
amerikai romantikus vígjáték, 2013
22:55
Tron: Örökség
amerikai akciófilm, 2010
22:55
Underworld - Az ébredés
amerikai fantasy, 2012
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
22:15
Életem legrosszabb éve, ...már megint
I. évad, 9. rész: Szeptember - Iskolai előadás
22:20
Mr. Peabody és Sherman show
I. évad, 23. rész: A cserediák program
22:20
Angelo rulez
2015, 1. rész: Space Cadet
22:20
Pat, a kutya
2017, 25. rész: Kísértetház
22:20
SpongyaBob KockaNadrág
VIII. évad, 177. rész: A jóhírű herkentyű / Ki húzza a rövidebbet?
Játék
A Honeybeast közel hetven zenésszel ontja majd az édesbús slágereket az Aréna színpadján.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.