Sólyomasszony, Őrült Stone

Ha lett valaha kerek e földtekén farkasból filmsztár, az csak és kizárólag Rutger Hauer lehet, aki a vaginafóbiából életművet kerekítő Paul Verhoeven holland filmsikereiből katapultált a nyolcvanas évek nyitányán Hollywoodba, hogy az évtized übermensch-importjában stílust teremtsen, példát és utat mutatva mind színészi tehetség, mind kisugárzás terén Arnoldnak, Dolphnak, Jean-Claude-nak és a többieknek.


A Farkas eleinte negatív szerepekben körözte le rangos filmbéli sztárriválisait: Stallone-t nemzetközi terroristaként, Wulfgar néven (Sólyom az éjszakában) vagy Harrison Fordot a Szárnyas fejvadász égbe vonyító Nexus-replikánsaként - a dekád derekán azonban kategórikus nemet mondott a soron következő martalóc-szerepre és a Sólyomasszony (Richard Donner, 1985) nemes lovagja, Etienne de Navarre éjfekete páncélját kikövetelve emblémája lett az újdonsült árja szuperhősnek. Noha Donner középkori fantasy-filmje sikeresen süllyeszti manírrá kora összes jellemző stílusjegyét a katartikus lassításoktól az operatőr Vittorio Storaro színstilizált képi világáig (az akciókat kísérő szintipopzenéről nem is beszélve) - meséje tekintetében bátran nevezhető minden idők legcsodásabb szerelmi történetének, amelyben a bátor kapitányt és szíve gyönyörű hölgyét nem csupán ócska családi viszály vagy koszlott kis tengerszoros választja el egymástól, de oly rafinált és kíméletlen átok, minek hallatán Shakespeare és Sade márki egyaránt elsárgulna az írigységtől. A heroikus, szívszorító mesébe ráadásul kiválóan eltalált karakterszínészek lehelnek életet, legyen a feladat vicces tolvajfiú, gonosz fanatikus püspök vagy szuvas fogú farkasvadász, a prímet azonban vitán felül a két főhős viszi: a nemes Isabeau szerepében a nyolcvanas évek legszebb ajándéka az Álomgyártól, Michelle Pfeiffer, lábainál pedig a lenyűgöző Hauer, markában másfél méteres pallossal, szemében mérhetetlen fájdalommal és szája szegletében azzal az örökös, ordas félmosollyal.


Miközben az atlétatermetű, szőke és kékszemű Hauert külső kritériumok alapján jogosan tekinthetjük Európa válaszának Paul Newmanre, jellegzetes játékstílusának alapját nem a beleélős Method acting, hanem (Verhoeven zsánerfilmjeihez hasonlóan) az állandó önirónia jelenti, amellyel sikeresen számolja fel a szilárd karaktersémák közt felállított határokat: nem mélyen átélt szerepformálással mos össze Jót és Rosszat, inkább finom brechti kívülállással, mintha csak a nézőkkel együtt mulatna saját alakjain. Talán egyetlen híres figurájában sem fogalmazódik meg ez a camp-stílus olyan látványosan, mint az Őrült Stone-ban (Tony Maylam, 1991), a brit apokaliptikus ökohorror alapművében, ahol Farkasunk a legközelebbi Patkány évében megszállott rendőrrenegátként kutat egy szívkitépő sorozatgyilkos után a félig víz alá merült London ballard-i disztópiájában. Hauer eperszín-lencsés Lennon-szemüvegben, húszcentis szivart rágva gázol át a Soho sötét söpredékén, leplezetlen élvezettel felmondva az összes kötelező zsaruklisét az „egyedüldolgozom”-tól az „ezmáregymásodikkérdés”-ig - mintha csak Andy Warhol újraálmodta volna Piszkos Harryt az ezredvég mitizált urbánus tájképébe.

A címszereplő játéka szinte az első pillanattól fordítja a szokványos kellékek ötlettelen halmazát élvezetes zsánerjátékká: hiába a véres torzók, a suspense-narratíva vagy a nagy tűzerejú finálé, az Őrült Stone épp olyan, mint a benne zuhanyzó, fekete parókás Kim Cattrall: lapos, művi és szégyentelen, de öröm nézni. Mert alakítson bár krisztusi androidot, vak kardforgatót vagy démoni stoppost, ha igazán élvezni akarjuk Hauer filmjeit, sose feledjük ars poeticáját, amit az Országút fantomjában árul el a kilétét firtató rendőröknek: „Disneylandből jöttem.”

Célközönség: akik bíznak abban, hogy készül még Hamlet posztapokaliptikus akciófilm-feldolgozásbanA legkeményebb Hauer-beszólások
„Jobban baszok, mint Isten.” (Eric, a szexmániás szobrász a Turks fruitban)
„A Sátán most nagy szarban van.” (az őrült Stone az Őrült Stoneban)
"Lehetek őszinte veled, szivi? Akkor se indulnék be tőled, ha lejtőn állnék" (Warren elítélt a Wedlockban)
„Körülmetélést is vállalok.” (a vak kardművész Nick Parker a Vakvégzetben)
„Beszarok, máskor ilyenkor már részegen dugjuk a kurvákat!” (Shallow a Hősök vére gladiátorfocimeccsén)

És a legemlékezetesebb Hauer-monológok:
1. Roy Batty utolsó szavai a Szárnyas fejvadász fináléjában
2. John Tanner tévémonológja az Ostermann-víkend végén
3. Xavier March Sturmbannführer órakészítő-példabeszéde a Harmadik Birodalomban
vadalma
2006.02.20
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
21:10
Az évszázad gyermekei
francia filmdráma, 1999
21:25
Bukós szakasz
amerikai akcióvígjáték, 2017
21:30
Kétely
amerikai filmdráma, 2008
21:50
Távoli part
kanadai film, 2018
21:55
A király összes embere
német-amerikai filmdráma, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.