Forradalmárok

est.hu:
7/10
|
olvasói
6/10 (5)
Corneliu Porumboiu művét néhányan már láthatták a Román Filmhéten Volt vagy sem? címmel. A Szimpla Film azonban - nagyon helyesen - felismerte, hogy ezt a filmet a szélesebb magyar közönségnek is látnia kell, főleg saját magunkra is vonatkoztatható tanulságai miatt.
A Volt vagy sem? cím annyiban pontosabban tükrözte a mű tartalmát, hogy annak jelentős részét az teszi ki, ahogy három szerencsétlen arról vitatkozik, volt-e vagy sem kis városukban 1989-ben forradalom. 
 
De ne vágjunk a dolgok elejébe! Először ugyanis dokumentarista részletességgel megismerhetjük a három (anti)hős, egy nyugdíjas, egy lecsúszott alkoholista tanár és a helyi tévé tulajdonos-műsorvezetőjének életkörülményeit. Majd ők hárman egy tévéadás keretében az 1989-es romániai forradalom tizenhatodik évfordulója kapcsán arról elmélkednek, milyen forradalmi események történtek kis városukban december 22-én, amikor Bukarestben és Temesvárott megdöntötték Ceauşescu uralmát. A dokumentarizmus ekkor abszurdba vált, mivel az elbaltázott talkshow beszélgetői egyre értelmetlenebb dolgokon vitatkoznak, az emelkedett forradalmi emlékműsor így olcsó személyeskedésbe és alpári kicsinyeskedésbe megy át. 
 
A román film nemcsak azért aktuális hazánkban is, mert a közelmúltban sajnos nálunk is történt néhány forradalmi (?) esemény, hanem mert igen pontosan képezi le azt, ahogy a médiában és a politikában a lényeg helyett valami egészen másról beszélnek, így pedig nemcsak a múltunkat, de a jelenünket és a jövőnket is nehéz lesz tisztába tenni. 
fürkész
2006.12.06
|
A fost sau n-a fost?
román filmszatíra, 89 perc, 2006
Az 1989-es romániai forradalom ironikus újramesélése egy nyugdíjas és két alkalmi társa szemszögéből.
Forgalmazza: Szimpla City
Bemutató: 2006. december 14.
(6 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
18:10
Nele Berlinben
német romantikus vígjáték, 2015
18:35
Willow
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Az igazság nevében
amerikai akciófilm, 2002
18:50
A mélybe
francia romantikus film, 2017
18:55
Kedves John!
amerikai romantikus filmdráma, 2010
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.