Zuhanórepülés

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (799)
Az Európa Expressz óta tudjuk, hogy egy jó magyar akciófilmhez nem elég a videotékás végzettség, némi elszántság és egy jó pirotechnikus, de illik ismerni a terepet, az utca nyelvét és a szovjet montázsiskolát is.
Legutóbb Szabó László kutyagumitól és alkoholgőztől illatos filmje, Az ember, aki nappal aludt idézte fel bennünk a szociográfiai hitelesség fogalmát, csak annyi volt a baj vele, hogy aktualitás tekintetében összemosott vagy negyven évet, és esze ágában sem volt elkényeztetni az amerikai thrillereken edzett nézőket. Novák Erik Zuhanórepülése az elődöktől eltérően naprakész darab, mert a jelek szerint alkotói mindhárom fenti követelménynek eleget tudtak tenni: ez a sztori a mai budapesti alvilágról szól, kerüli a barátok köztös szófordulatokat, és úgy bűvöli a szemet, mint kisdobos a joysticket. 
 
Történetünk hőse, Theo (Nagy Zsolt - Kontroll, Szezon) a film nyitányában bemutatja, hogyan kell egy börtönvécében agyonveretni magát pár morcos cigánnyal, és innentől kezdve nem titok, hogy Tony Montana és Carlito magyar ötvözetéhez van szerencsénk. Theóban ugyanis egyszerre van meg a folytatás és a kiszállás akarása, csakhogy ezt a csatát nem egyedül vívja, hanem az ukrán és az arab maffia, a rendőrség, a haverok, valamint pár kóbor maca részvételével. Aki kérdez: az Élet. Aki válaszol: Theo, középsúlyú kamikaze. 
 
A Nyóckert társíróként jegyző Nagy Viktor saját élményei alapján írta a Zuhanórepülés kerekre csiszolt történetét, melyet Novák Erik virtuóz hitelességgel igyekezett vászonra vinni. Ha a filmet Churchill reklámozná, nem ígérne mást, mint vért, verejtéket és könnyeket - és nem hazudna. Ebben a zuhanórepülésben ugyanis nem marad el a becsapódás. 
csmozi
2007.09.06
|
magyar akciófilm, 105 perc, 2007
Kőkemény magyar gengszterfilm börtönből visszatért főhőssel, az utca porával és tiltott gyimilcsekkel.
Rendező:

Novák Erik

Színész:

Nagy Zsolt
(Theo)

Szabó Simon
(Tahó)

Gryllus Dorka
(Melinda)

Derzsi János
(Veterán)

Kokics Péter
(Karest)

Parti Nóra
(Csilla)

Lukáts Andor
(bácsi)

Keresztes Tamás
(Nyúl Béla)

Nagypál Gábor
(Yeassr)

Forgalmazza: HungariCom
(11 kép)


Film premierek

Prédák

amerikai horror, 92 perc, 2019

Pavarotti

amerikai-angol dokumentumfilm, 114 perc, 2019

Mű szerző nélkül

német-olasz történelmi dráma, 189 perc, 2018

Gemini Man

amerikai-kínai akciófilm, 117 perc, 2019

FOMO - Megosztod és uralkodsz

magyar filmdráma, 90 perc, 2019

A művészet templomai: Prado - Csodák gyűjteménye

olasz-spanyol dokumentumfilm, 92 perc, 2019
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Filmek a TV-ben
23:50
Mátrix
amerikai sci-fi, 1999
23:55
Papírvárosok
amerikai romantikus film, 2015
00:30
Álomháború
amerikai fantasztikus akciófilm, 2011
00:35
Fekete eső
amerikai thriller, 1989
00:35
8 mérföld
amerikai-német filmdráma, 2002
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.