Ízlések és pofonok

est.hu:
6/10
|
olvasói
8/10 (48)
Catherine Zeta-Jonesban valóban vannak Stahl Judit-os vonások, hát higgyük el neki, hogy igazi szuperséf, a konyha ördöge, és azt is, hogy nem az a kitárulkozó típus, így a boldogság messziről kerüli.
Kate (Zeta-Jones) sebészi pontossággal süt-főz, és erélyes katonatisztként irányítja egy elegáns manhattani étterem konyháját - vagyis rögtön látni rajta, hogy nincs érzelmi élete, és inkább szakács, mint nő. Ám minden megváltozik, amikor kénytelen befogadni húga árván maradt kislányát, Zoe-t, illetve megosztania a konyhát egy bohém séfhelyettessel. Mert míg Kate az elegánsan kimért francia konyha híve, addig Nick (Aaron Eckhart) az olasz ételekre esküszik, és ezt életvitele is hűen tükrözi: folyton énekel, táncol és flörtöl, és nem hajlandó komolyan venni magát. Ki hinné, de a szakmai és személyes ellentétek ezúttal is vonzzák egymást, ráadásul úgy, hogy a műsoridőt kitöltő bonyodalmak ne vesszenek el. 
 
A csakis szakmájának élő mesterszakácsnő történetét már láthattuk német verzióban, Bella Martha címen, most pedig megkaptuk az amerikai remake-et húzónevekkel - igaz, az eredetit jegyző Sandra Nettelbeck is bedolgozott társ-forgatókönyvíróként, nyilván ő hozta magával Paolo Conte zenéjét is. Az újragyártás precíz és zökkenőmentes, Mrs. Zeta-Jones néha egészen jó, de a kis Abigail Breslin (A család kicsi kincse) így is sokszor lejátssza. Egyedül Aaron Eckhart lóg ki picit: bár a legjobb amerikai színészek közé tartozik, lássuk be, a mediterrán életérzés nagyjából annyira jellemző rá, mint mondjuk Dolph Lundgrenre. 
 
Vízer
2007.09.07
|
No Reservations
amerikai romantikus vígjáték, 104 perc, 2007
A szigorú szakácsnőnek nem elég baj, hogy gondjaira bíznak egy kislányt, de még egy hóbortos szakáccsal is meg kell osztania munkahelyét. A Bella Martha amerikai remake-je.
Rendező:

Scott Hicks

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2007. szeptember 13.
(10 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
18:10
Az utolsó út
német film, 2017 (feliratos)
18:20
Az ötödik elem
francia-amerikai sci-fi akciófilm, 1997
18:20
Öldöklő randevú
amerikai thriller, 2018
18:25
Egyedül az esküvőmön
belga film, 2018
18:40
The Expendables - A feláldozhatók 3.
amerikai-francia akciófilm, 2014
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.