Kedvenc helyek

Kate Nash: Made Of Bricks

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (28)
(Fiction / Universal)

2007-ben Kate Nash tudhatja magáénak azt a fajta MySpace-alapú sikerszorit, amit 2006-ban Lily Allen, így aztán cseppet sem meglepő, hogy debütáló anyagával feljutott a brit albumlista csúcsára. A Made Of Bricks azonban zeneileg már egy másik történet, az Alright, Stillhez képest kevésbé popos, inkább szerzői lemez. Közelebb áll Regina Spektor munkáihoz (Soviet Kitsch, Begin To Hope), s bár annyira nem briliáns, néha kicsit fárasztó is, de még így is nagyon szerethető.
Az 1987-es Dublinban született, de már Londonban felcseperedő félig ír, félig angol Kate Nash kislány korában kezdett zongorázni, színésznőnek készült, a BRIT School for the Performing Arts művészeti iskolában színház szakra járt, ám egy másik színészképzőbe már nem vették fel, így egy baleset miatti lábadozás terelte végleg a zene felé – ágyban fekve kezdett dalokat komponálni. Bolti eladó múltja miatt nagyszájú munkásosztálybeli csajként is hiteles és ezt akcentusa már azelőtt alátámasztja, mielőtt megértenénk miről is beszél. Lily Allen nem véletlenül protezsálta őt, attitűdben nagyon is rokonok, még ha zeneileg nem is vetélytársak. Kate először a MySpace-re pakolt számaival hívta fel magára a figyelmet, egy év eleji független kiadású kislemeznek (főleg az albumra rá sem kerülő Caroline’s A Victim című klipdalnak) köszönhetően rázizzent a sajtó is, Foundations című második kislemeze pedig már országos sztárrá tette. Paul Epworth személyében nagynevű producer gondozta a Made Of Bricks albumot, ám az eddig táncos indie lemezeken (Bloc Party: Silent Alarm, Maximo Park: A Certain Trigger, The Rakes: Capture/Release, The Rapture: Pieces Of The People We Love, White Rose Movement: Kick) és remixekben jeleskedő hangzásfelelős nem erőltette rá magát Nash-re – pedig egy kis feszesség, helyenként játékosabb lüktetés még nem ártott volna a korongnak. 
 
Az énekesnő nem rejti véka alá hatásait és legnagyobb példaképe, az orosz-amerikai Regina Spektor bizony akár a kompozíciókban, akár az énektechnika terén gyakran eszünkbe juthat. A többnyire billentyűs hangszerekre és akusztikus gitárra komponált, elektronikával szolidan megtámogatott dalok azonban csak néha-néha válnak zavaróvá (a Skeleton Song például igencsak azzá válik), és inkább azt sejtetik, hogy egy kibomlásra váró tehetség első, cseppet sem botladozó lépéseinek lehetünk tanúi. Kate szövegei egyszerűek, viszont tökéletesen adják vissza egy péntek este, egy elcseszett buli, egy spontán, tébláboló randi vagy egy veszekedős kapcsolat hangulatát – sikerének titka is részben ebben rejlik. Részben pedig abban, hogy képes igazán elragadó dalokra (We Get On, Mariella), reménybeli színésznőként többféle stílben is otthonos (Dickhead, Nicest Thing), és sugárzik belőle a természetesség és az őszinteség. Bájos-bolondos lányka, aki – ha szerencsénk lesz – a szemünk láttára válik bájos-bolondos nővé, és érettebb dalszerző-előadóvá. 
Dömötör Endre
2007.11.06
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.