Meryl Streep szakácsnő lesz

Az Oscar-díjas Meryl Streepnek elege van a kőkemény női szerepekből és azt szeretné, ha végre felfedeznék laza és játékos oldalát is. Most úgy tűnik, imái meghallgatásra találtak.
Meryl Streep új életet kezd. Két Oscar-díj és négy gyerek után a világ egyik legjobb és legismertebb színésznője valami másra vágyik. Szerepe van bőven, hiszen a Kiadatásban (Rendition, november 1-jétől a mozikban) a terrorizmus ellen minden eszközt bevethetőnek tartó CIA-főnököt, Robert Redford új filmjében, a Gyávák és hősökben pedig (Lions for Lambs, hazai bemutató: november 29.) a politika legfelső szintjeivel is szembeszálló újságírónőt alakít, de úgy látszik, ő többet akar. 
 
„Elegem van már a kőkemény nőkből. Valami egészen mást szeretnék. Nem igaz, hogy nincs rendező, aki észrevenné, mennyi lazaság meg játékosság van bennem” – nyilatkozta a színésznő. 
 
Szerencsére van ilyen rendező. Nora Ephron új vígjátékában Streep végre valami egészen mást próbálhat ki: egy hivatalnoknőt játszik majd, aki új életet kezd és munkája helyett inkább egy éven át csak főz, tapasztalatait pedig egy blogon teszi közzé, és konyhabeli kezdeti ügyetlenkedéseivel hamarosan országos népszerűségre tesz szert. 
 
Streep persze azért marad a régi is: teljes erőbedobással készül a megtörtént eseményeken alapuló film forgatására. „Életemben nem főztem még ennyit. Minden egyre finomabb, és én egyre jobban élvezem csinálni” – mondta a színésznő. 
 
 
 
(IC Press ) 
2007.11.13
|


Film premierek

A vadon hívó szava

amerikai kalandfilm, 100 perc, 2020

Isten létezik, és Petrunijának hívják

belga-francia-horvát-macedón-szlovén filmdráma, 100 perc, 2019

Wasp Network: Ellenállók

belga-francia-spanyol thriller, 123 perc, 2019

Öngyilkos túra

dán-német-norvég misztikus dráma, 90 perc, 2019

A mennyországnak kell lennie

francia-kanadai-német-palesztin-török vígjáték, 97 perc, 2019
Játék
2002-ben megszületett Spanyolország válasza a franciák büszkeségére, a Manu Chaóra.
Filmek a TV-ben
H
17
K
18
Sze
19
21:25
Trója
amerikai történelmi kalandfilm, 2004
21:25
Nem vénnek való vidék
amerikai thriller, 2007
21:30
Cowboy mindhalálig
amerikai western, 2003
21:40
III. Richard
amerikai-angol filmdráma, 1995
21:45
Halálfutam
amerikai akciófilm, 2008
? ITT AZ ÁLARCOK ÉS MASKARÁK IDEJE! Fotó: 1940., fortepan/Kurutz Márton #hétfotója #pestiest #estipest
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.