Nappali őrség

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (21)
Vakítóan látványos és szédítően gyors, modern fantasyőrület Oroszországból. Igen, Oroszországból!
És ez már nem az első eset. A film előzménye, az Éjszakai őrség hazájában megdöntött minden korábbi nézettségi rekordot, nálunk viszont rekordsebességgel került a kölcsönzők leghátsó polcára. Érdemes azonban előásni, egyrészt mert önmagában is szórakoztató darab, továbbá mert ismerete nélkül a Nappali őrségből egy mukkot sem értünk. 
 
Finoman szólva komplikált a mese, keveredik benne a Csillagok háborúja, A Gyűrűk Ura és a Mátrix, az eszement tálalás pedig csak tovább nehezíti a néző dolgát. A trilógiának szánt történet a fény és a sötétség erőinek örök háborújáról szól, jobban mondva a pillanatnyi fegyverszünetről, amelynek köszönhetően viszonylagos nyugalomban élhetjük az életünket. A béke roppant ingatag, fennmaradásának érdekében az ellenséges erők szigorúan felügyelik egymást. Amikor kiderül, hogy megszületett a kiválasztott, aki egyszer és mindenkorra eldöntheti a játszmát, azonnal elmérgesedik a helyzet. Megkezdődik a harc a fiúért, alakváltó ügynökök, vámpírok és boszorkányok lendülnek akcióba, tatár lovasok fejjel törnek át a várfalon, piros sportkocsi száguld a felhőkarcoló oldalán, és a végítélet vihara porig rombolja Moszkvát. 
 
 
 
Kiadás: DD 5.1-es orosz, magyar hang és magyar felirat - az egyedüli extrát jelentő félórás werkfilmhez is. 
 
kovacsm
2008.02.11
|
(6 kép)


Film premierek

Jojo Nyuszi

amerikai-cseh-új-zélandi vígjáték, 108 perc, 2019

Hivatali eltávozás

amerikai horror-vígjáték, 86 perc, 2019

1917

amerikai-angol háborús film, 110 perc, 2019

Richard Jewell balladája

amerikai filmdráma, 129 perc, 2019
Játék
Adam Elliot 2009-es zseniális gyurmafilmjének – melyben egy igazán különleges barátság történetével ismerkedhetünk meg – színpadi adaptációja.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
18:10
Hanna - Gyilkos természet
amerikai-angol-német thriller , 2011
18:15
Harry Potter és a Főnix Rendje
angol-amerikai kalandfilm, 2007
18:15
Egy pomponlány meggyilkolása
amerikai thriller, 2019
18:20
Piedone Afrikában
olasz-német akcióvígjáték, 1978
18:25
Horrorra akadva 3.
amerikai vígjáték, 2003
Szombat délelőtt gyerekprogram a Fűvészkertben! Menjenek a kertészkedni vágyók! @fuveszkert_kerteszet #kerteszkedes #gyerekkertesz #gyerekprogram
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.