A hetedik pecsét

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (5)
Bergman 1957-ben 35 nap alatt leforgatott egy szimbolikus útkereső mozit, ami aztán az éves cannes-i seregszemlén különdíjat nyert, ráakasztották az "új svéd film klasszikusa" jelzőt, azóta pedig az egyik leghatásosabb Bergman-munkává nőtte ki magát.
Pedig a mozi olyan röhejesen kevés pénzből készült el, ami már nem is low budget, hanem inkább no budget, mindenesetre A hetedik pecsét mélyfilozofikus sztorija és hátborzongató, apokaliptikus képi világa az igazi nagyok közé emelte. A cím a Jelenések könyvére utal, ami az Újszövetség egyetlen prófétikus megnyilatkozása. A látomásban János Istent látta a trónján, kezében egy hét pecséttel lezárt nagy könyvet tartott, amit senki sem tudott kinyitni, kivéve a Bárányt. A könyv magát a jövőt, a nagy titkot, a lét értelmét rejti magában - gyönyörű kultúrtörténeti archetípus -, azonban a pecsétek felnyitása szörnyű katasztrófasorozatot zúdít a világra az Apokalipszis lovasaitól az angyalok vészjósló harsonájáig.
 
A bibliai sztori persze nem direktbe jelenik meg a műben, Bergman hősei a sötét középkor nyomasztó légkörében próbálnak "hazajutni". Antonius Block, a létkutató vitéz és megkapóan cinikus fegyverhordozója, Jöns éppen a keresztes háborúból térnek vissza anyaföldjükre. A viszontagságos út során rengeteg borzalommal találják szemben magukat; önkorbácsoló menet, boszorkányégetés és pestis. Ráadásul Antonius Block lovagnak megjelenik maga a Sátán is, aki ahelyett, hogy megrémülne a kopasz kaszástól, inkább sakkjátszmába bonyolódik vele. Persze nem tét nélküli a dolog, és a "játék" közben folytatott beszélgetések is igen jelentős tanulságokkal bírnak... 
 
A fő egzisztencialista alapkérdést, hogy a létnek mi az értelme, eddig még senki sem tudta megválaszolni, de kevesen álltak olyan közel hozzá, mint Bergman.  
 
 
macsek
2008.03.14
|
Det sjunde inseglet
svéd filmdráma, 96 perc, 1957
Allegorikus történet a tizenhatodik századból. Sakkparti a halállal a tengerparton. Vajon mi a tét? Egykori kultuszfilm.
Rendező:

Ingmar Bergman

(6 kép)


Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
21:35
Négy szoba
amerikai vígjáték, 1995
21:40
Homburg hercege
magyar színházi közvetítés, 1995
21:50
Ismeri a Szandi Mandit?
magyar filmszatíra, 1969
21:55
Só, bors, szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2017
22:00
A grizzly birodalma
amerikai-kanadai horror, 2015
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
21:35
Angelo rulez
2017, 37. rész
21:35
Rejtélyek Tesz-Vesz városban
I. évad, 1. rész: Hurray For Huckle 01 1001
21:50
Voltron - A legendás védelmező
II. évad, 10. rész: A sötétség lelőhelye
21:50
SpongyaBob KockaNadrág
XI. évad, 227. rész: Jó utat / Patrik, öregem!
21:55
Angelo rulez
2017, 38. rész
Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.