Kedvenc helyek

Gnarls Barkley: The Odd Couple

est.hu:
9/10
|
olvasói
7/10 (45)
(Warner)

A New York-i producer-mágus, Danger Mouse (The Grey Album, Gorillaz: Demon Days) és az aranytorkú atlantai énekes-rapper, Cee-Lo alkotta Gnarls Barkley duó St. Elsewhere című bemutatkozó albuma – rajta a Crazy elképesztő világslágerével – a 2006-os év egyik legnagyobb durranása volt (lásd: 2006 legjobb lemezei az est.hu szerint, 2006 legjobb lemezei zenészek és újságírók szerint). A Furcsa Pár azonban nem elégszik meg ennyivel: két év elteltével máris itt a hasonlóan színes és szórakoztató folytatás.
Az ember azt gondolná, nehéz motiváltnak lenni, ha valaki már az első lemezével elért mindent, amit csak lehetett: alkalmi projektnek induló kettős az elmúlt két évben sikert sikerre halmozott, a Crazy kilenc hétig vezette a brit slágerlistát, s nyomában a Smiley Faces és a Violent Femmestől feldolgozott Gone Daddy Gone is lelkes fogadtatásra talált, ahogy az album is, Cee-Lo és Danger Mouse élő zenészekkel és vokalistákkal kiegészülve többek közt a Red Hot Chili Peppers előzenekaraként is turnézott, majd két Grammy-díjat is bezsebeltek – kis túlzással a csapból is ők folytak. Nem akármilyen elvárásokkal kellett tehát szembenézniük az új album megjelenése kapcsán, mind a szakma, mind a közönség részéről, ők azonban irigylésre méltó könnyedséggel vették ezt az akadályt is, miközben a nyerő recepten sem kellett nagyon változtatniuk.
 
Az ezúttal is 40 percnél rövidebb albumnak nemcsak a címében rejlik újabb filmes utalás (Neil Simon Furcsa pár című Broadway-darabjából 1968-ban nagysikerű mozifilm született Jack Lemmon és Walter Matthau főszereplésével, majd a hetvenes években egy amerikai tévésorozat is futott a nyomában), de magán a lemezen is visszatér a mozgóképes keret, ismét vetítőgép hangjával indul és záródik a finom pszichedelikus utazás, a Cee-Lo idegenvezetésével futó soul trip. Már a nyitó Charity Chase puhán lüktető basszusainak, csilingelő háttereinek és vocoderes vokáljainak hallatán nyilvánvalóvá válik, hogy Danger Mouse most is a tökéletességre törekedett: az új album zeneileg ugyanolyan ötletes és a végletekig kidolgozott, mint elődje volt. Minden egyes apró effekt a helyén van, minden hang pontosan akkor szólal meg, amikor kell. „Éjszaka még az árnyékom sincs velem” – énekli keserűen Cee-Lo, a mókás kinézetű nagy barna maci, aki már az előző albumon sötét témákat érintett, és dalszövegeinek nagy része most is meglepően borús hangulatú, néhol egészen kétségbeesett. Szerencsére a hangja a régi, sőt most egy fokkal talán többet mutat meg elképesztő adottságaiból, mint a St. Elsewhere dalaiban. Jó példa erre a kislemezvárományos Who’s Gonna Save My Soul fájdalmasan szép lassúja, vagy éppen az akusztikus gitárral induló, majd kozmikus soul felhangokat kapó No Time Soon „vadnyugati” balladája.  
 
Az első kislemezdalként kimásolt Run olyan, mintha James Brown némi ecstasy elfogyasztása után beszállt volna örömzenélni pár csúnyán leamortizálódott hippi közé – ez egyébként a lemezen található könnyedebb szerzemények egyike, csakúgy, mint a bolondos Blind Mary, ami egy vak lányhoz íródott szerelmes dal („fogalma sincs róla, milyen ronda vagyok”). A maga három és fél percével a lemez leghosszabb dalának számító, hangulatos Surprise hatvanas évekbeli hangmintái a kaliforniai The Mamas & The Papas örökérvényű harmóniáit idézik fel, a fülbemászó gitártémára és visszafogott orgonajátékra épülő himnikus Going On középrészében pedig Cee-Lo néhol egészen úgy énekel, mint az érdes hangú Macy Gray. A végén a létösszegző A Little Better ugyan hoz némi feloldozást a sok kesergés után („egy kicsit már jobban érzem magam”), de az összkép itt sem mondható egyértelműen derűsnek. 
 
Akik azt gondolták, hogy a Gnarls Barkley összeomlik saját sikerének súlya alatt, és szép lassan eltűnik a süllyesztőben, nem is tévedhettek volna nagyobbat. A két jómadár, ahelyett, hogy – eleve kudarcra ítélve – megpróbált volna összehozni egy második Crazy-t, „csak” egy újabb szeretnivaló, táncolható, rendkívül igényes soul-pop albumot tett le az asztalra. Akik két éve rongyosra hallgatták a St. Elsewhere-t, most sem fognak csalódni. 
Szabó Benedek
2008.04.14
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.