Titanic Fesztivál: a nyertes filmek

Az ünnepélyes zárógálán április 13-án, vasárnap este az Urániában lezárult a 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. Az eseményen nemcsak az Erőszakik című filmet vetítették, de kiderült, mely filmeket tartotta a legjobbnak a közönség, a diák- és a nemzetközi zsűri.
Idén harmadik alkalommal adták át a versenyfilmek legjobbjának talált műnek a 10 ezer eurós jutalommal és a Görömbei Luca iparművész tervezte kisplasztikával járó Hullámtörők-díjat. Ebben az évben nyolc alkotás (Csak egy szerelmesfilm, Engedj be!, Fegyverek és emberek, Felégetett hidak, La France, Megjöttek a fecskék, Szamócás süti, Vérvonal) versenyzett az elismerésért – a győztes pedig közülük a Vérvonal című nagyszerű izlandi krimi lett, a hazánkban is jól ismert Baltasar Kormákur (101 Reykjavík, A tenger) alkotása, aki telefonon köszönte meg a neki ítélt elismerést. 
 
A versenyfilmek közül a Diákzsűri is kiválasztotta a neki legjobban tetszőt, ami – a különböző műfaji klisék kreatív használatáért és önironikus hozzáállásáért – a Csak egy szerelmesfilm, Ole Bornedal (Éjféli játszma, Dina vagyok) műve volt. De díjazott rajtuk kívül a közönség is, mégpedig oly módon, hogy a fesztivál látogatói minden vetítés után a kiosztott kártyákon 1-től 5-ig pontozhatták a látott filmeket. Ezek alapján az idei Titanic közönségdíjas filmje a Sigur Rós: Heima című zenei dokumentumfilm lett. 
 
A 15. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál tizenegy napja alatt április 3. és 13. között négy helyszínen (az Uránia Nemzeti Filmszínházban, az Örökmozgóban, a Toldi és a Vörösmarty mozikban) kilenc szekcióban 65 filmet mutattak be. A Hullámtörők-díj odaítéléséről pedig idén is nemzetközi zsűri döntött, melynek tagjai Grainne Humphreys, a Dublini Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója, Marek Dobes cseh filmrendező-filmkritikus- forgatókönyvíró és Mundruczó Kornél filmrendező voltak. 
 
A három díjazott művet szokatlan módon a közönségnek a fesztiválzárás másnapján van lehetősége még egyszer megnézni a Toldi moziban: április 14-én, hétfőn 17 órakor a Csak egy szerelmesfilmet, 19-kor a Vérvonalat, 21-kor pedig a Sigur Rós: Heimát vetítik. 
 
 
 
(est.hu) 
2008.04.14
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
Szo
11
18:10
A Lego-kaland 2
amerikai animációs film, 2019
18:10
Kétarcú január
amerikai-francia-angol thriller, 2014
18:25
Ruben Brandt, a gyűjtő
magyar animációs film, 2018
18:35
Amerikába jöttem
amerikai vígjáték, 1988
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.