Legyőzhetetlen

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (10)
Az ember mindig kicsit – vagy erősen? – szkeptikus a heroikus amerikai sportfilmekkel szemben, különösen, ha baseballról, vagy amerikai fociról van szó, amelyek nyakatekert szabályait egy európai már genetikailag kódolva sem érti.
Nem is véletlen, hogy az ilyen munkák csak akkor kerülnek elénk, ha egy nagy név kapcsolódik hozzá, és ez a név jelen esetben Mark Wahlberg, ám az amerikai közönségnek talán még nagyobb név Vince Papale, akit Marky Mark alakít. A valóban élő, tehát „igazi” Papale gyerekkora óta rajongott az amerikai fociért, de 30 éves koráig még a közelébe sem került a sportnak, csak álmodott arról, hogy egyszer a legjobbakkal küzdhet majd a pályán, de soha nem is játszott igazi csapatban, így helyettesítő tanárként, részidős pultosként keresi a kenyerét. Ám a szerencse váratlanul rámosolyog, mivel a Philadelphia Eagles új edzője nyílt válogatást hirdet. Vince is jelentkezik, és ő döbben meg a legjobban, amikor kiderül, hogy igazi őstehetség a fociban!
 
Harmincévesen lehetőséget kap, hogy valóra váltsa az álmát, csakhogy míg a szurkolók imádják Papalét, a többi játékos nehezen fogadja el, a csapat tulajdonosa pedig egyenesen megszabadulna tőle, így aztán van mit bizonyítania. Mivel a filmet a Disney rendezte, szépen felsorakozik az összes mérsékelten konzervatív filmes klisé: fontos szerepet kap a család, és hamar előtérbe kerül az apa-fiú motívum, az pedig eleve magától értetődő, hogy a látszólag esélytelen kezdő történetét a lehető legdicsőségesebb, legfelemelőbb tálalásban kapjuk. De ez tulajdonképpen jót tesz a filmnek. Mivel az amerikai foci erősport, így a lassítások, a gigászi erőfeszítés és kegyetlen ütközések nagyon jól mutatnak és meg is adják a film ritmusát.
2008.07.11
|
Invincible
amerikai életrajzi film, 105 perc, 2006
Rendező:

Ericson Core

Műsoron a TV-ben

COOL TV
 2018.11.24., szombat, 22:45
 2018.11.25., vasárnap, 14:15

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(7 kép)


Filmek a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
Szo
17
18:10
Cecelia Ahern: A teljes fél életem
német romantikus dráma, 2014
18:15
Zarafa
francia-belga animációs film, 2012
18:25
Két hét múlva örökké
amerikai vígjáték, 2002
18:25
A burok
amerikai sci-fi kalandfilm, 2013
18:30
A galaxis őrzői
amerikai akciófilm, 2014
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
Szo
17
15:26
Gyerekműsor
V. évad, 9. rész
15:30
Mr. Bean
2015, 32. rész: Autómosó
15:30
Tini titánok, harcra fel!
2013, 71. rész: Csajos este
15:30
Chuck megoldja
I. évad, 6. rész: A felnőtt Chuck
15:30
Masha és a medve
III. évad, 1. rész: Hazatérni nehéz
Játék
Egy kíméletlen drogháborúban nincsenek szabályok... Miután a mexikói kartellek terjeszkedése egyre nagyobb méreteket ölt az Egyesült Államok területén, Matt Graver (Josh Brolin) különleges ügynök újabb véres küldetésre indul.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.