Wanted

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (88)
Borat után egy újabb kazah hódította meg az Egyesült Államokat. Timur Bekmambetov rendező nem kevésbé őszinte és könyörtelen, mint bajuszos földije, de szerencsére kicsit jobb a stílusérzéke.
Az Éjszakai őrség és Nappali őrség című orosz sikerfantasyk rendezője ígéretével ellentétben nem készítette el a trilógia záródarabját (Hajnali őrség), inkább szépen bepakolta egy bőröndbe ötleteit, és meg sem állt a tengerentúlig, ahol tárt karokkal és egy komoly utómunka-stúdióval várták őt az amerikai filmipar mesteremberei. Timur és új csapata csavaros és látványos akcióthrillert készített, mely olyan bátran állítja egymás mellé az akciófilmes stílusjegyeket, mint a moszkvai építészet az ortodox templomokat és a lakótelepeket. Mire a Wanted fiatal főhőse, Wesley Gibson (James McAvoy) kitanulja a már-már természetfeletti erőkkel operáló bérgyilkosság mesterségét, a néző egy sor misztikus hiedelemmel, úttörő vizuális effekttel, hibrid figurával és öncélú törés-zúzással szembesül, így a végén már gond nélkül nyeli le a sokadik fordulatot, mely természetesen újabb és újabb képi orgiával párosul.
 
A rendező Andrzej Wajdától Eli Rothon keresztül John Woo-ig szinte mindenkit megidéz, de mindezt olyan kompromisszummentes lelkesedéssel teszi, hogy még az is beleférne, ha Vlagyimir Putyin kiugrana egy matrijóska babából és a nürnbergi per jegyzőkönyvének felolvasása közben eltáncolná a Szombat esti láz valamelyik csúcskoreográfiáját. E helyett „sajnos” be kell érnünk azzal, hogy Angelina Jolie egy Zsigulival belerepül egy száguldó vonatba - mintegy megkérdőjelezve a nyugati kultúra fölényét a keleti sufniromantika felett. 
 
 
csmozi
2008.06.03
|
Wanted
amerikai akciófilm, 100 perc, 2008
Egy szürke irodakukacból hirtelen világbajnok bérgyilkos válik. Az éjszakai őrség rendezője ezúttal amerikai utcákon parádéztatja hőseit.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. június 26.
(10 kép)


Film premierek

Erdei boszorkány - Tűzpróba

cseh-dán-magyar-norvég fantasy, 90 perc, 2018

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

amerikai akciófilm, 130 perc, 2019

Szívek királynője

dán-svéd filmdráma, 127 perc, 2019

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
Egy nap Maggie, a tinédzser megkéri Sue Annt, a magányos nőt, hogy vegyen neki és pár barátjának piát, és Sue Ann kapva kap az esélyen, hogy szert tegyen pár gyanútlan, ám nála fiatalabb barátra.
Filmek a TV-ben
18:10
Tizenhárom nap - Az idegháború
amerikai thriller, 2000
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:25
Break
francia romantikus film, 2018
18:25
Őrangyal
német thriller, 2012
18:30
Limonádé
rom-kan-ném-svéd film, 2018
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.