Szerepszemle

est.hu:
7/10
|
olvasói
10/10 (5)
Íme a film, amely megmelengeti minden néző szívét, nemre, korra és politikai hitvallásra való tekintet nélkül, és ezen sorokban egy csepp irónia sem lapul meg.
Ahogy Bill Murray és Scarlett Johansson együtt szerencsétlenkedett az elveszett jelentésben, úgy talál itt egymásra két kedves idegenként Morgan Freeman és Paz Vega, úgy, hogy bár semmi komoly nem történik köztük, még három-négy napig szívesen elnéznénk azt is, hogy csak beszélgetnek. Morgan a leszálló ágban lévő színész - a nevét sosem tudjuk meg, de korábbi szerepei alapján maga Morgan Freeman is lehetne - , aki évek óta nem filmezett, ám lehetősége nyílik, hogy újra dolgozzon. Ehhez személyes tapasztalatokat akar szerezni, ezért megkéri asszisztensét, hogy tegye ki a szegénynegyed egyik szupermarketébe. Itt találkozik Scarlettel, a pénztárossal, és a férfit elbűvöli a dacos fiatal nő. Összeismerkedik vele, majd amikor Scarlet műszakja lejár, megkéri, hogy fuvarozza haza - mivel az asszisztens nem tért vissza, neki pedig se telefonja, se pénze.
 
Kiderül, hogy a lány nem szereti a munkáját, váltani akar, ezért a színész segít neki felkészülni egy állásinterjúra. A lánynak önbizalomra van szüksége, a férfinak meg arra, hogy eldöntse, hogyan tovább, és miközben fel és alá furikáznak Los Angelesben, megismerik egymás világát. Brad Silberling a Lemony Snicket - A balszerencse áradása és az Angyalok városa rendezője minden sziruposság nélkül képes másodpercek alatt megszerettetni mindkét szereplőt a nézővel, és bár valóban alig történik velük valami - leszámítva némi családi perpatvart és furcsa találkozást -, egy pillanatra sem unatkozunk. Ráadáskénmt, mivel javarészt Los Angeles latino környékén járunk, dögösebb latin zenéket hallhatunk, miközben könnyed és komoly igazságok hangzanak el az életről és a pályaválasztásról.
 
Forrás: Est.Tv Magazin
2008.07.04
|
10 Items or Less
amerikai romantikus vígjáték, 82 perc, 2006
Rendező:

Brad Silberling

(6 kép)


Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.