3D vetítések

Chicago

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (11)
A musical évtizedekkel korábban kiment a divatból, valamikor Andrew Lloyd Webber negyvenedik születésnapja táján, és az nem tegnap volt, így érdemes elgondolkodni, hogy miért is aratott annak idején akkora sikert a Chicago - 6 Oscart vitt ugyanis haza.
Talán az, hogy a reflektorfénybe kerülés anatómiáját dolgozza fel, vagy az, hogy egy, pontosabban két gyilkossági ügyre épül. A csábos revüsztár Velma Kelly ugyanis lepuffantja férjét és húgát, amikor kiderül, hogy azok összeszűrték a levet, a szürke kis Roxie Hart pedig szeretőjét lövi le, amikor az el akarja őt hagyni. Mindkét hölgy védelmét a híres ügyvéd, Billy Flynn vállalja el, akinek bevált módszere, hogy ügyfeleiből szenzációt kreál és a közönség kedvenceivé teszi őket. Flynnek könnyű a dolga, hiszen 1929-et írunk, és Chicagóban járunk, a közönség pedig imádja a felhajtást, a botrányt és a sztárokat. Roxie, aki egész életében a rivaldafényre vágyott, most megkapja, amit akart: ugyanolyan sztár lesz, mint egykori bálványa, Velma.
 
Csakhogy a két sztárocska nehezen tűri el egymás sikerét, és ahol tudnak, ott tesznek be a másiknak, és itt bizony vérre megy a játék, hiszen közeledik mindkettőjük tárgyalása. A nem túl csavaros történet nyilvánvalóan csak ürügy az éneklésre és a táncra. A jelenetekhez illeszkedően egymást váltják a szomorú, vidám vagy éppen dühödt dalok és a hozzájuk illő koreográfiák, amelyek Roxie képzeletvilágához tartoznak, de nagyon is elevenek. A rengeteg szín, mozgás és csillogás megteszi a hatását (csakúgy, mint a sok hosszú láb, mély dekoltázs és vörös rúzs). Vagyis a hihetetlenül profi módon megtervezett és kivitelezett sürgés-forgás végül mindenképpen elcsavarja a fejünket - ezek után nem csodálkozhattunk, amikor a rendezőről kiderült, hogy eleve koreográfusként kezdte pályafutását a Broadwayn.
2008.08.15
|
Chicago
amerikai musical, 113 perc, 2002
Láncos a sötétben, avagy Bob Fosse női börtönben játszódó musicaljének frenetikus filmváltozata egy szőke és egy barna revütáncosnővel, egy dörzsölt ügyvéddel, egy hatalmas néger mamával, sok fülbemászó dallal, káprázatos táncszámokkal és totális képorgiával.
Rendező:

Rob Marshall

Forgalmazza: UIP-Duna Film

3D vetítések


Műsoron a TV-ben

HBO
 2019.10.30., szerda, 10:05
Film Cafe
 2019.10.23., szerda, 18:50
 2019.10.25., péntek, 12:30
Film4
 2019.11.02., szombat, 17:50
 2019.11.03., vasárnap, 08:40

Linkek

(18 kép)


Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
21:25
Bukós szakasz
amerikai akcióvígjáték, 2017
21:30
Kétely
amerikai filmdráma, 2008
21:50
Távoli part
kanadai film, 2018
21:55
A király összes embere
német-amerikai filmdráma, 2006
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
21:20
Grizzy és a lemmingek
2016, I. évad, 16. rész: Zsákbamedve
21:20
A Lármás család
III. évad, 308. rész: Tanácstalan tanerők / Őrlődő költőnő
21:25
Angelo rulez
2017, IV. évad, 30. rész: Vén Medve unokaöccse
21:25
Kismackó kalandjai
I. évad, 40. rész
21:26
Grizzy és a lemmingek
2016, I. évad, 17. rész: Közvetítési lemming
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.