Katasztrófafilm

est.hu:
1/10
|
olvasói
6/10 (22)
A paródia hálás műfaj, hiszen egyesíti a pimaszság báját a bennfentes tudás vonzerejével - nahát, ezt is felismertem jelleggel -, és nem kell vele sokat dolgozni, hiszen csak a feje tetejére kell állítani pár, mások által kitalált dolgot. És még így is el lehet b***ni!
A nyolcvanas évek olyan stílusparódiái, mint az Airplane, a Top Secret vagy a Csupasz pisztoly minden otrombaságuk mellett teli voltak remek poénokkal, pazar vizuális gegekkel és egyáltalán, ötletekkel. Azok voltak a szép idők! Ma a poén kimerül annyiban, hogy valaki kutyakakit ken szét az arcán, vagy egy Amy Winehouse-imitátor egy óriásit böfög, majd ugyanezt a kunsztot még ötször megismétli - beszarás, mi? Az pedig, hogy itt a katasztrófafilmek kifigurázásáról lenne szó, egy percig sem igaz.
 
Ugyan néhány villanás erejéig megidéznek pár nagyobb hasznot hajtó filmet a zsánerből, sőt az elmúlt évek képregény-feldolgozásait is begyűrik valahogy, de aztán mégis ott lyukadunk ki, hogy Michael Jackson tök béna, mert fehér akart lenni, és biztos gyerekeket molesztál, pedig ezen még a nagymamám sem nevetett, amikor először hallotta Budapest ostroma alatt, és bizony nem az ágyúdörgés miatt. Szóval itt tartunk, és talán igazuk van azoknak, akik szerint ez a világ megérett a pusztulásra, mert az eddig felsorolt vádak ellenére a Katasztrófafilm garantáltan siker lesz a hazai mozikban. Hogy miért? Mert lehet röhögni rajta - ahogy ezt a nagyon „eccerű” emberek szokták mondani, ha megígérik nekik, hogy végre szórakozhatnak.
Vízer
2008.11.05
|
Disaster Movie
amerikai vígjáték, 90 perc, 2008
A Csajozós film és a Bazi nagy film alkotói most a katasztrófafilm műfaját állíccsák pellengérre.
Forgalmazza: Budapest Film
Bemutató: 2008. november 20.

Műsoron a TV-ben

AXN
 2019.08.04., vasárnap, 21:00
Sony Movie Channel
 2019.07.19., péntek, 01:20

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(13 kép)


Film premierek

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Az oroszlánkirály 3D

amerikai animációs film, 118 perc, 2019

Yao utazása

francia-szenegáli vígdráma, 103 perc, 2019

Senki többet

amerikai dokumentumfilm, 98 perc, 2018

Nicky Larson - Ölni vagy kölni?

francia akcióvígjáték, 91 perc, 2018

Fehér éjszakák

amerikai horror, 147 perc, 2019

Anna

francia akcióthriller, 119 perc, 2019
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
18:15
Volt egyszer egy randi
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:20
Miami Vice
amerikai akciófilm, 2006
18:25
Kalózok
dél-koreai kalandfilm, 2014
18:30
Sherlock Gnomes
angol-amerikai animációs film, 2018
18:45
Halálos fegyver 2.
amerikai akcióvígjáték, 1989
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.