Új év, új név: indul a Centrál Színház – Puskás Tamás

Új feliratot kap a Révay utca 18. homlokzata: a Vidám Színpad az idei évadot már Centrál Színház néven kezdi meg. A bejárat és az előtér után a nézőtér is megújul. Puskás Tamás, a színház igazgatója beszélt a színház elmúlt öt évéről és a névváltoztatás okairól.
- Már az első pillanatban is szerettünk volna új nevet, de akkor nem sikerült. Azt mondták, előbb mutassunk valamit, aztán majd meglátják. Ha később el is felejtkeztünk erről, újra és újra égetővé vált a probléma, amikor a szervezőinket azzal utasították el: „Vidám Színpad? Akkor nem érdekel.” Tudom, a közhelyeink a biztonságunk. Úgyhogy marad az, hogy ez a színház jó, az meg rossz, aztán kész. De a színházpiaci helyzet egyre nehezebb, rohamosan fogy az aktív fizető néző, ezért arra jutottunk, mégiscsak kellene az a névváltoztatás. Minden módon tudatni akarjuk, ez egy komoly hely, tudja, a „viccben nem ismerünk tréfát”. Remélem, a műsorunkkal ezt már évek óta bizonyítjuk. Amikor idejöttünk, lényegében nem volt a színháznak közönsége. Kihalt, vagy végleg elpártolt. Ma új és - büszkén mondhatom - fiatal közönségünk van.

- Olvastam olyan véleményeket, hogy „bűn” volt a Vidám Színpadot megszüntetni, mert egy fontos, hagyományokkal bíró színfolt tűnt el a fővárosi színházi életből.

- A kádárizmus évtizedeiben valóban igen jelentős szerepet játszott, ez volt a hely, ahol „megmondták”. Aztán szomorúbb évek következtek, és 2003-ban közel százmilliós adóssággal éppen be akarták zárni, amikor azt mondtam: nekem van jó megoldásom. Az idő tájt staggione társulatot akartam alapítani, ezért fölvásároltam a vidéki színházaktól az általam addig rendezett vígjátékok díszletét és jelmezét, így azt mondhattam a fővárosnak: próbáljuk meg. Műsorra tűzöm a darabjaimat, és higgyék el, működni fog a dolog, szeretni fogják őket a nézők. Így történt. A Vidám Színpad régi, nagy sikereiben sem volt részem, de arról sem tehetek, hogy azután messzire elkerülték. Tény, hogy ma, öt évvel a váltás után évente közel százezer néző látogat hozzánk. Az első évben, mint a késdobáló, olyan sebességgel állítottam színpadra a darabokat: hetet rendeztem. Nem szeretném soha többet. És jöttek a nézők. Eleinte kevesebben azután egyre többen. És - habár a számokkal hihetetlenül lehet bűvészkedni - igaz, hogy mi teltházakkal játszunk, valóságos jegyárat megfizető nézők előtt. Nem „vattázunk”, és ritkán adjuk az áruknál olcsóbban a jegyeinket.

- Azért mindig sikerül húzóneveket szerezni, akik miatt valószínű, hogy jegyet fognak váltani. A társulat hogy fogadta (fogadja), hogy általában nem övék a főszerep?

- Általában? Itt van például Kovács Vanda, Papp János, Magyar Attila, Simon Kornél... Nos, akik nem fogadták el az itteni szerepüket, már nincsenek itt. A mi piciny társulatunk biztosítja a repertoár fenntarthatóságát, nélkülük nincs színház. De muszáj húzóneveket, nem mellesleg nagyszerű színészeket is hívnunk. Más színházban is ott vannak, csak ott esetleg a társulat tagjai. A néző, mi tűrés-tagadás, Básti Julira, Nagy-Kálózy Eszterre, Tóth Ildire, Cserhalmira, Haumann Péterre, Rudolf Péterre jön be.

- Haumann Péter most A velencei kalmárban fogja játszani Shylockot. A darab hozta a színészt vagy fordítva?

- Nem keresetem a bajt! Viccet félretéve: egyszerűen hiába próbáltam nem A velencei kalmárral foglalkozni, azt éreztem, ma erről kell beszélni. És feltétlenül úgy, hogy esténként 420 nézőt érdekeljen. Hiába szeretnék Martin McDonagh-ot vagy Ödön von Horváthot játszani, tudom, hogy ők nálunk nem töltenék meg a nézőteret. Mi nem vonhatjuk meg a vállunkat, hogy „tetszik, nem tetszik, ez a műsorunk”. Nálunk a töprengés ott ér véget, hogy tetszik. Mert ha nem tetszik, amit bemutatunk, akkor az a pénz, amit ráköltünk, nem jön vissza, és a következő évben nem tudunk előadást csinálni. A főváros támogatása csak a fenntartásunkra elég.

- Zökkenőmentes lesz a névváltás?

- Még sokáig azt fogjuk mondani, hogy Centrál Színház - a volt Vidám. Úgy gondolom, hogy azok, akik az elmúlt öt évben megszerettek minket, elfogadják az új nevet. Az előadásainkat, színészeinket szeretik, nem a nevet. Azokban pedig, akik eddig úgy gondolták, hogy a Vidámra nem járhatnak, talán kíváncsiságot ébreszt. Egyébként a város centrumában vagyunk, tehát okkal Centrál, de a színházi igyekezetünk szerint is középre lövünk, tehát Centrál Színház. Kicsit úgy érezzük magunkat, mint az önálló élete küszöbén álló fiatalember, hogy hűha, most aztán kössük fel, kezdődik, most már tényleg mi jövünk. Azt hiszem, kiérdemeltük, hogy végre legyen saját nevünk.

Forrás: Fidelio Súgó
Rick Zsófi
2008.10.02
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.