A nagy balhé (1973)

est.hu:
9/10
|
olvasói
9/10 (12)
A korábbi - leginkább a 60-as, 70-es évekbeli - amerikai filmgyártásban valamit nagyon tudtak az ott dolgozó emberek, hiszen minden létező műfajban megteremtették a mai napig kiindulópontnak számító klasszikusokat, és alaposan feladták a leckét az őket követő generációknak.
Vegyük példának az 1973-as A nagy balhé című filmet. A harmincas években járunk, ahol adott Johnny Hooker, a piti kis tolvaj (nevét feltételezhetően a kitűnő blueslegendától, John Lee Hookertől kölcsönözték), aki a társával együtt évek óta precízen működő trükkökkel fosztogatja a gyanútlan járókelőket. Amikor véletlenül a maffia pénzszállítóját zsebeli ki, nem csak a szerencséjének lőttek, de az akció partnerének életébe kerül. A kiszolgáltatott Johnny Henry Gondorffhoz, befolyásos cimborájához menekül és megkéri őt, hogy segítsen bosszút állni barátja gyilkosán. A páros egy gondosan kidolgozott terv szerint húzza csőbe a nagyhatalmú maffiafőnököt, és hatalmas átverésükkel nemcsak revansot vesznek rajta, de még utolsó dollárjától is megszabadítják.
 
Az átlagosnak tűnő (de mégsem átlagosan kivitelezett) történet ne rémisszen el senkit, sokan sokféleképpen járultak hozzá ahhoz, hogy egy igazán különleges filmről beszélhessünk. George Roy Hill rendező bizony jól döntött, mikor egy jól bevált recepthez nyúlt: az 1969-es Butch Cassidy és a Sundance kölyök hatalmas sikerén felbuzdulva ebben a filmjében is a kitűnő Robert Redford-Paul Newman álompárosra bízta a főszerepet, akik remek alakításukkal járulnak hozzá a film sikeréhez. A történet csavaros és okosan felépített, a filmzene és a látvány tökéletes, így nem csoda, hogy A nagy balhé tíz jelöléséből hetet Oscar-díjra váltott, például a legjobb film vagy a legjobb forgatókönyv kategóriában. 

Forrás: Est.Tv Magazin
 
2009.03.20
|
The Sting
amerikai krimivígjáték, 123 perc, 1973
Rendező:

George Roy Hill

Színész:

Paul Newman
(Henry Gondorff)

Robert Redford
(Johnny Hooker)

Robert Shaw
(Doyle Lonnegan)

Charles Durning
(Snyder)

Jack Kehoe
(Erie)

Ray Walston
(J.J. Singleton)

Eileen Brennan
(Billie)

James Sloyan
(Mottola)

(7 kép)


Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
német családi film, 2018
18:10
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:15
Túl az Óperencián
amerikai kalandfilm, 1992
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
17:55
A Tom és Jerry-show
2014, 95. rész: Előkelő népség
17:59
Tini titánok, harcra fel!
2013, 1187. rész
18:00
The Avatars
I. évad, 17. rész: Nyomozás a gimiben
18:01
A Tom és Jerry-show
2014, 96. rész: Hamiskártyások
18:05
Chuggington - Jelvényt akarok!
I. évad, 7. rész
Játék
Spirituális utazásra hív Zságer Balázs fesztiválkedvenc zenekara, akik a „vissza a természethez” elvet vállalták fel ötödik lemezükön
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.