Továbbra is tarol a Valami Amerika 2.

Bemutatásának hetében éves nézőcsúcsot döntött Herendi Gábor új munkája, a Valami Amerika 2., az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar filmjének folytatása, amely karácsonykor tovább menetelt.
Az év végére maradt a legnagyobb dobás: a december 18-án bemutatott Valami Amerika 2. éves nézőcsúcsot csinált a magyar filmek közt a nyitóhétvégén, pedig forgalmazási szempontból kifejezetten alkalmatlan pillanatban jött ki. 
 
A három Várnai fiú újabb kalandjai ennek ellenére mágnesként vonzották a nézőket. Míg két héttel korábban Goda Krisztina Kaméleonja 14 ezres eredményével lett első a bevételi toplistán, bemutatásának hetében a Valami Amerika 2. amerikai szuperprodukciókhoz mérhető közönségsikert ért el. 
 
Az index.hu információi szerint Herendi Gábor zenés vígjátékát premierhétvégéjén összesen 48.158-an nézték meg Budapesten, ami 2008-as rekordnak számít. A film amúgy 40 hagyományos és 4 digitális kópiával került a mozikba, fele a fővárosba, fele vidékre. És úgy tűnik, nincs megállás: később a karácsonyhoz kötődő mozilátogatás is alapvetően a Valami Amerika 2. jegyében telt el. 
 
A sikerfilmet a második hétre összesen 131.785 budapesti látta, ez egy hajszállal rosszabb eredmény az év eddigi legjobb kétheti nyitásánál, ami a Madagaszkár 2-höz fűződik (134.750 nézővel). A 2008-as év tehát a második részek diadalútját hozta, és ez a trend valószínűleg 2009-re is érvényes lesz. 
 
Havas Ágnes, a Valami Amerika 2-t gyártó Skyfilm Stúdió Kft. ügyvezető igazgatója a filmhu-nak úgy nyilatkozott: nincsenek konkrét elvárt számok a végső nézettségi adatokat illetően, most inkább azért szurkolnak, hogy szilveszterig még sokan beüljenek a filmre... 
filmhu
2008.12.30
|


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
Filmek a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
18:05
Csontdaráló
amerikai akció-vígjáték, 2005
18:10
Egy behavazott hétvége
amerikai-kanadai romantikus családi film, 2018
18:20
Brigsby mackó
amerikai film, 2017
18:20
Blaze
amerikai életrajzi film, 2018
18:30
A harminchármak
amerikai-chilei katasztrófafilm, 2015
Fronton innen, fronton túl. Az első világháborúrol mindent a hosszú hétvégén Szentendrén a Skanzenben. @szentendreiskanzen . . . #frontoninnen #háború #kiallitasajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.