Csókkirálynak hívták a háta mögött - Interjú Fenyő Ivánnal

Fenyő Iván alaposan megváltozott. A színész elgondolkodott, alázatot tanult, és változtatott az életén. Az egykori rosszfiú újabban jógázik, bioboltban vásárol, zöld teát iszik és egészséges életet él. Újabban pedig fekete hajjal hódít a filmvásznon, a Made In Hungaria című filmben.

Kapcsolódó cikkek

- Neked hogy tetszett a Made in Hungaria? Elégedett voltál magaddal? 
 
- Volt egy stábvetítés, és ott láttam először a filmet. Bár nagyon kritikus vagyok magammal, már elsőre is tetszett. Azt mondtam magamban, hogy ez jó lett. Figyeltem, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, de úgy jöttem ki a vetítésről, hogy összességében véve elégedett voltam azzal, amit láttam. 
 
- Mennyire volt nehéz Röné szerepe? Ebben a filmben énekeltél is, sőt a hangszeres tudásodat is bemutattad. 
 
- Az egy plusz dolog volt, hogy énekeltem is. Nem volt nehéz, de kellett rá készülnöm. Volt egy nagyon jó segítségem ehhez, Bagó Gizella énekmester, sok színész jár hozzá, felhívtam, és ő segített felkészülni. 
 
- Most mutatták be a musicalt, mennyi dolgod van még vele, hogy néz ki mostanában egy napod?  
 
- Ez az időszak most nagyon húzós. Reggel tíztől rohangálok interjúkra, fotózásokra, esténként pedig vidékre megyünk közönségtalálkozókra. Emellett pedig szinkronizálni is voltam, meg készültem a Bácskai Juli-féle pszichoszínházas előadásra. 
 
- Mit szinkronizáltál? 
 
- Egy sorozatban kaptam szerepet. Nem szinkronizálom magam túl, de Aprics László hívott, akit nagyon szeretek. Ő nagyon sokat segített nekem régen, mikor nagyon meg voltam szorulva, és akkoriban egy-egy ilyen kis szinkron, az a pár ezer forint pont kisegített, meg tudtam élni, és örültem, hogy valaki hív. Tehát hozzá mindig szívesen elmegyek, mert nem felejtem el, amit értem tett. Azért jó, mert így többféle dolgot csinálok, és jó több lábon állni. 
 
- Színházban ritkábban látni téged, mint moziban. Ez nem zavar téged? Mi az oka? 
 
- Nem, nem zavar, mert néha játszom. Tavaly például beugrottam az Ivanovba, előtte az Ötödik pecsétbe a Nemzetibe, havonta ment kétszer-háromszor. Az úgy jó is volt, elég volt nekem. Sokat köszönhettem Jordán Tamásnak. De ez elmúlt, és nincs az bennem, hogy ó, de kár, de sajnálom, hanem megyek tovább az utamon. A Dzsessztetést nagyon szeretem játszani a Katonában. Jöttek megkeresések, de úgy éreztem, hogy nemet kell mondanom. Nem azért nem vagyok színházban, mert nem szeretnék, hanem, mert amikkel megkerestek, valamitől épp nem voltak olyanok, amitől éreztem volna, hogy megdobban a szívem. De lehet, hogy ma este kapok egy telefont, és azt mondom, hogy hm, ez az. De ez a filmekkel is így van. Filmre is mondtam már nemet. 
 
- Általában emocionálisan vagy racionálisan döntesz az életedben? 
 
- Inkább emocionálisan döntök, de az nem azt jelenti, hogy nem gondolom át aggyal a dolgokat százszor. Emocionálisan döntök, de nem szenvedéllyel rohanok bele valamibe. Általában be szoktak jönni a megérzéseim. 
 
- Nemrég jött ki az új filmed, de gondolom, volt olyan időszak is az életedben, amikor meg kellett gondolnod, hogy mit veszel meg magadnak. 
 
- Most január elején volt ilyen, idén. Nekem mindig is volt pénzem, és mindig is lesz pénzem, de hogy mennyi van pontosan, az rapszodikus nálam. Egyszer fent, egyszer lent. Ha van, akkor éttermekbe járok, taxizom, mindenkit meghívok, bioboltban vásárolok. Szeretem élvezni az életet. De januárban például otthon ettem és az is jó volt. Ilyen is kell az életben. 
 
- A baleseted miatt változtattál az életeden? 
 
- Igen, az eléggé elgondolkodtatott. Az egy olyan év volt - 2007. április 19-én történt, amíg élek nem felejtem el a dátumot -, amikor hatalmas pofont kaptam az élettől. Átmentem egy piros lámpán, amit nem vettem észre. Sajnálatos módon megsérült egy ember is a balesetben. Hatalmas jelet kaptam az élettől. Változtatnom kellett azon az életmódon, amiben éltem. Elgondolkodtam, aminek az a vége, hogy most jöttem haza Nepálból. 
 
- Mit csináltál ott, meditáltál? 
 
- Egy hónapig voltam, pihentem, ültem, olvastam, apámat is magammal vittem, és jókat beszélgettünk. 
 
- Jó a viszonyod apukáddal?  
 
- Amikor majdnem harmincévesen együtt élek apámmal, az egészen más, mint amikor utoljára 11 évesen tettem ugyanezt. Minden emlék visszajött. 
 
- Mi az, amit tőle kaptál az életedben? 
 
- Fogékonyság a művészetekre, kommunikáció, lazaság, játékosság, humor, viccelődés, bolondozás, nagy egó, ilyesmik. Egyenesség, karakánság. 
 
- Általában belemondod az emberek arcába, amit gondolsz? 
 
- Régen nagyon belemondtam, hülye voltam, most már meggondolom, inkább úgy mondom, hogy érezzék, segíteni szeretnék vele. 
 
- Sok olyan ember csapódott melléd, aki azért barátkozott veled, mert te vagy Fenyő Iván a filmvászonról? 
 
- Sok. És sok ilyen nő is volt. De ez mind-mind egyfajta szeretet, megértem és elfogadom. Nem probléma számomra. Ehhez én is kellek, kellettem. 
 
- A mozikban játsszák a Made in Hungariát. Mi a következő lépés? 
 
- Nem tudom, mit hoz a jövő. De szeretem ezt az életet, mindig az a fontos, hogy ma mi van. Hogy holnap mi lesz, az már a következő pillanat. 

Forrás: Est.Tv Magazin
 
Bánfalvi Laura
2009.02.25
|


Filmek a TV-ben
18:10
Bella Vita
német vígjáték, 2010
18:15
A skarlát betű
amerikai romantikus filmdráma, 1995
18:25
Bekerítve
spanyol háborús film, 2017 (feliratos)
18:35
Buliszerviz
amerikai vígjáték, 2002
18:40
A kezdő
amerikai vígjáték, 2015
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
16:00
Gyerekversek
Szeszélyeskedő
16:00
Csizmás, a kandúr kalandjai
I. évad, 16. rész: Sárkány
16:00
Monchhichi
I. évad, 11. rész: Monchhichi 01 (Eps.1-26.)
16:00
Nyuszipoly
2016, I. évad, 3. rész: Pókbárány
16:04
Hetedhét kaland
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán
Magic Sword: idahoi synthwave a Dürer Kertben ma este. @magicswordmusic @a38ship @durer_kert #synthwave #magicswordmusic #magicsword #zeneajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.