Star Trek

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (84)
Bár jómagam képtelen vagyok megfejteni a Star Trek-univerzum sikerének titkát, belátom és értékelem, hogy a sorozat és az abból készült filmek milliónyi felnőtt ember gyermeki énjét segítenek megőrizni.
Majd’ fél évszázada, hogy a Star Trek-világ oly sokakat boldogít, és a J. J. Abrams rendezte, sorban a 11. egész estés játékfilm azoknak sem teljesen értelmezhetetlen, akik sosem értették, hogy miért is rohangálnak olyan sokan bordó tréningruhában. Látványos eredettörténetről van szó, és ennek megfelelően a két főhős, a félig szimpatikus Kirk kapitány és a félig vulkánfíber - na jó, csak vulkáni - Mr. Spock fiatalkorát, tetteik motivációját, majd találkozását követhetjük nyomon.
 
A Csillagflotta két jeles egyénisége ugyanis, ki hitte volna, kisgyerekként kezdte karrierjét - ebből adódik vagy negyedórányi kínos és felesleges játékidő -, majd fiatalon kerültek felelős pozícióba, vagyis az Enterprise űrhajó parancsnoki hídjára, hogy utasításaikat számos beosztott ismételje el hangosan, ahogy az egy jó sci-finél lenni szokott. A nagy kihívást pedig egy, a jövőből érkező fenyegetés jelenti, egy megvadult bányászkolónia képében, akik előre meg akarják bosszulni hazájuk később már bekövetkezett pusztulását, és egy vörös löttyel képesek fekete lyukakat kreálni, amerre csak járnak. Így teleportálásban jártas hőseink nemcsak térben, de időben is kénytelenek képben lenni, miközben a rajongók által oly rég óta ismert nagy csapat is szépen összeáll, igaz, a régi arcok helyett szemtelenül fiatal színészekből.
Vízer
2009.05.05
|
Star Trek
amerikai sci-fi, 120 perc, 2009
A USS Enterprise születésének és Kirk kapitány felemelkedésének újragondolt története.
Rendező:

J. J. Abrams

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2009. május 7.
(8 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:20
Millió dolláros bébi
amerikai filmdráma, 2004
18:40
Pokolfajzat
amerikai akciófilm, 2004
18:45
Cliffhanger - Függő játszma
amerikai akciófilm, 1993
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.