3D vetítések

Az osztály

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (6)
A tavalyi Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a valóság és a valósághű ábrázolás volt a nyerő: a mustra nagydíját a hazánkban nemrégiben szintén bemutatott Gomorra nyerte, az Arany Pálma Az osztályé lett.
Míg az olasz maffiafilmben a mocskos rögrealizmus jelenik meg, addig Laurent Cantet munkája egyértelműen dokumentarista alkotás, sőt dokumentum-játékfilm, hiszen a benne megjelenő hősök, tanárok és diákok jórészt saját magukat alakítják. Egy szegényebb, főleg bevándorlók lakta párizsi kerület középiskolájában járunk, ahol egy egész tanévet követhetünk végig a François nevű fiatal, szimpatikus osztályfőnökkel - aki egy kicsit a Kés/alatt Troy doktorát alakító Julian McMahonra emlékeztet - és meglehetősen problémás diákjaival.
 
A rendkívül igazinak, szinte rekonstruáltnak tetsző jelenetekben egy tucat 15 évest ismerünk meg, akik származásukra és bőrszínükre való tekintettel igen sokfélék (arab országokból, Afrikából és Kínából származó nebulókat egyaránt látunk, a franciák viszont kisebbségben vannak), hozzáállásukat tekintve azonban homogének: nem sok érdeklődést mutatnak a tanórák és a tananyag iránt. François azért átél kisebb sikereket, de többségben vannak a problémák, melyek egy nehezen kezelhető, indulatos tanulóval való összetűzésben csúcsosodnak ki. 
 
Az osztály fent már említett dokumentarizmusa miatt elég kimerítő a néző számára: megtörténhet, hogy sokak már 20 perc után fárasztónak találják, aki viszont rákap az ízére, annak a benne megjelenő „moziigazság” sokat adhat. 
 
 
fürkész
2009.04.16
|
Entre les murs
francia filmdráma, 128 perc, 2008
Arany Pálmával díjazott alkotás nagyszerű amatőr szereplőkkel és komoly problémafelvetéssel. Sarkozy nagyot nézhet!
Rendező:

Laurent Cantet

Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2009. április 23.

3D vetítések


Linkek

(9 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Starsky és Hutch
amerikai vígjáték, 2004
18:15
Vadon
amerikai film, 2018
18:15
Hazugságok világhálója
amerikai thriller, 2018
18:25
Mindhalálig zene
amerikai musical, 1979
18:25
Everest
amerikai-izlandi-angol filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.