Kull, a hódító

est.hu:
4/10
|
olvasói
5/10 (7)
Az influenzaszezon idején morbidabb lázálmaimban egyre gyakrabban tűnik fel a bőrtangás Kevin Sorbo, amint medvetáncot jár egy hegyes fülű cirkuszi törpével. Dacára annak, hogy a Herkules c. sorozatból mindössze tíz percet láttam néhány évvel ezelőtt. Ennek tükrében belegondolni is szörnyű, miféle víziókat generálna egy másfél órás fantasy mű a kigyúrt Conan-imitátor főszereplésével.
A helyzet azonban mégsem olyan súlyos, hiszen itt van nekünk Tia Carrere is, akivel kapcsolatban – zs-kategóriás életmű ide vagy oda – szinte minden életerős férfiú fantáziált már liftbe szorulós életképekről. A probléma csupán annyi, hogy ezúttal egy megátalkodott varázslónőt alakít, és mint ilyen, mellvillantás helyett inkább barátságtalanul hunyorít, és görcsbe merevedve hülyeségeket mormol. Mindezt annak érdekében, hogy megakadályozza a Bundesliga-frizurás hős hatalomra kerülését, és igazságos uralkodását. Kull, a barbár ugyanis a jóslat és a fertelmesen banális forgatókönyv szerint csakis akkor győzhet végleg az ellenség felett, ha csókban részesül a kiválasztott uralkodónőtől.
kirsch
2009.06.19
|
Kull the Conqueror
amerikai fantasy, 91 perc, 1997
Rendező:

John Nicolella

Színész:

Tia Carrere
(Akivasha)

Thomas Ian Griffith
(Taligaro)

Kevin Sorbo
(Kull)

Karina Lombard
(Zareta)

Harvey Fierstein
(Juba)

Douglas Henshall
(Ducalon)

Sven-Ole Thorsen
(Borna király)

(8 kép)


Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
18:15
Szájkosaras kosaras - Kutyaütő csodacsatár
amerikai családi vígjáték, 2002
18:15
Az angyalok is esznek babot
olasz-francia-spanyol akcióvígjáték, 1973
18:15
Örök kaland
amerikai romantikus filmdráma, 2002
18:20
Jégvarázs 2.
amerikai animációs film, 2019
18:20
A galaxis őrzői vol. 2.
amerikai sci-fi, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
04:05
Gumball csodálatos világa
2011, VI. évad, 1161. rész: A lázadás
04:06
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 7. rész: Dns
04:09
Denver, az utolsó dinoszaurusz
I. évad, 20. rész
04:10
Találd ki, mennyire szeretlek!
I. évad, 20. rész
04:10
Az új kolléga
Clean évad, 1. rész: 115
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.