Kételyből, ösztönből, tudatlanságból – Pálfi Ervin

A POSzT-on a Fidelio Est legjobb 30 év alatti színésznek járó díját Pálfi Ervin kapta, aki a Szabadkai Népszínház A Gézagyerek című előadásában a címszerepet játszotta. Azóta Kisvárdán is megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést.
- Amikor elolvastad a drámát, mi jutott eszedbe róla?
 
- Az, hogy ez egy nagyon hálás szerep, ugyanakkor könnyen bele lehet bukni, ha nem teszi az ember oda magát, mert ez táncolás a borotvaélen. Akarva-akaratlanul beugranak az utóbbi években készült emblematikus filmek, az Esőember, a Forrest Gump, és ezek nagyon benne vannak a köztudatban. Nem is néztem újra egyiket se. Aztán elkezdtem utánanézni az autizmusnak, keresgéltem az interneten, de kiderült, nincs egyféle autizmus, ahány ember, annyiféle a tünet. 

- Először dolgoztatok Bérczes Lászlóval. Az eredményt látjuk, de milyen volt a közös munka? 

- Laci leszögezte az elején, hogy az autizmus őt orvosi értelemben nem érdekli, inkább arra kell koncentrálnunk, amit a szöveg és a helyzet kíván. Ő soha nem adott olyan instrukciót, ami arra vonatkozott, mit és hogyan kellene csinálnom. Érzett magában hangulatokat, amit megpróbált átadni, körülírni, és hagyott próbálni. Majd újra és újra lefuttatta a jeleneteket, és esetleg néhány nappal később visszatért valamihez, visszautalt egy hangulatra, amiből tovább tudtunk építkezni. Érdekes próbafolyamat volt, de beleszakadtam. Nem a módszer miatt, hanem azért, mert a Laci borzasztó érzékeny ember, és mindig megfutja azokat a köröket, amiket egy színész már elhagyna. Egy ponton már kértem tőle, hogy mondja meg nyugodtan, ha rossz vagyok, mert nem először hallom és nem utoljára, nem sértődöm meg, de a munka érdekében szükségem van arra, hogy tudjam, épp hol tartok. 

- Kínlódtál? 

- Nehéz volt megtalálni azokat a pontokat a szövegben, az előadásban, amikor el tudok vonatkoztatni attól, hogy én vagyok Pálfi Ervin, aki nagyon koncentrál arra, hogy a nehezen megtanulható szöveget úgy mondjam el, pont úgy, ahogy azt Háy János megírta, és hogy vajon ez elég-e ahhoz, hogy Géza autisztikus férfi legyen, de vajon kell-e arra hangsúlyt fektetni, hogy autisztikus ez a férfi , kell-e ennek látszódnia… És ezektől a kételyektől meg kellett szabadulni. Három hét után történt valami. Egy-két olyan momentum, amire oda se figyeltem, ami ösztönösen jött – egy tekintet, egy gesztus, egy testtartás. Nem komponáltam előre meg, de valamitől egyszerre csak beugrott. Utólag sokat gondolkodtam azon, hogy talán más módszerrel egy ilyen szövegen nem is lehet dolgozni. 

- Mitől nehéz a szöveg? 

- Géza egymás mellé teszi a szavakat, aztán elkezdi azokat ismételni, de mindig egy picit más sorrendben. „Azért vagyok odaültetve, ha van valami, azért vagyok ott, Lajos bácsi, azért.” Ha ettől bármi pici eltérés van, oda a zeneiség. Amikor Háy János Pécsen a szakmai beszélgetésen elmondta, hogy ő ezt a szöveget először szabadversként írta meg, csak a zeneiségre figyelve, akkor döbbentem rá, miért fontos ez a pontosság. Eszementül nehéz a szöveg. Hazamentem próba után, bezárkóztam a konyhába, és két-három órát tanultam. Volt, amikor azt éreztem, akár ki is lehetne hagyni mondatrészeket, de nagyon hamar rájötten, ezt nem lehet elmismásolni. Annyira precízen megrajzolta és megírta Gézát a szerző, hogy kötelességem azt nyújtani, amit ő megkíván. 

- És ez mennyire fárasztó lelkileg-fizikailag? 

- Nagyon. Előadás után többnyire kell még egy-két óra, hogy visszazökkenjek a normális kerékvágásba. Ne érts félre, kommunikálok én, nem fordulok magamba, és még azt se mondanám, hogy annyira széttép belülről, mégis, valahogy ez úgy jön. Azokon a napokon, amikor A Gézagyereket játsszuk, ébredés után valahol a kisagyban azonnal elkezdenek motoszkálni szövegrészletek. Akkor egész nap erre készülök. Nem vagyok drasztikusan más, nem veszi észre senki, csak én tudom magamban. Mindenki másképp koncentrál be egy-egy előadás előtt. Nekem A Gézagyerek előtt csöndre van szükségem és a térre. Másfél órával előadás előtt bemegyek a színházba, átöltözöm, megiszom a kávémat, és lemegyek a térbe. Akkor még nincs ott senki. A kellékeimet a helyükre teszem, üldögélek a mama helyén, járkálok körbe-körbe, a kukoricaszemeket kiválogatom a fehér kavicsok közül, visszateszem a szakajtóba. Csupa apróság. Összemondjuk Natival (a mamát játszó Vicei Natália – a szerk.) a szövegünket, aztán fél órával előadás előtt megint visszamegyek a térbe. Ha valami nem ennek a rítusnak megfelelően történik, ki tud zökkenteni. 

- A díjak mennyire számítanak? 

- Hazudnék, ha azt mondanám hogy nem, mert fontosak, de borzasztóan veszélyesek. Örülök nekik, persze, ugyanakkor igyekszem tudomást nem venni róluk, mert minden egyes előadást a teljes tudatlanságból kell indítani. Jön egy rendező, van egy szöveg, menjünk bele, ússzunk, aztán meglátjuk, hol érünk partot. 

Forrás: FidelioEst
Papp Tímea
2009.07.31
|


Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.