Mindenütt nő

est.hu:
5/10
|
olvasói
(0)
Egy életképes, kifejlett férfiember gyomrát vélhetően kevés műfaj fekszi meg annyira, mint az ún. „megmosolyogtató” vígjátékok, melyeket hajcsavaros háziasszonyi körökben az „aranyos film” titulussal szokás illetni. A hasonszőrű művek jellegzetessége, hogy – amolyan kegyelemdöfés gyanánt - romantikus és drámai szál egyaránt vegyül a történetbe.
Ezúttal minden összetevő adott az ominózus bizarr elegy elkészítéséhez, és ami azt illeti, a jobb sorsra érdemes Reese Witherspoon sem sokat enyhít nyomasztó jellegén. Ha kétségbeesetten kutatni kezdünk a mű pozitívumai után, mindenképpen megemlíthetjük, hogy legalább delfinek és gyerekek felbukkanásától nem kell tartanunk. No, de további hímsoviniszta szónoklat helyett lássuk a tartalmat: 
 
Melanie Carmichael New York egyik legmenőbb fiatal divattervezője, gyönyörű és bájos, ráadásul most kérte meg a kezét a város legkívánatosabb agglegénye, Andrew Hennings, aki nemcsak vonzó, hanem nagyon gazdag is. Melanie mégis a vőlegénye nélkül utazik haza, hogy falusi szüleivel közölje a jó hírt, és ami még fontosabb, vőlegénye megérkezése előtt, a férjétől, Jake Perrytől is el szeretne válni. Ugyanis még azelőtt, hogy nekivágott a fényes nagyvárosnak, hozzáment első szerelméhez, egy borostás, neveletlen, sörvedelő sráchoz. 
kirsch
2009.10.09
|
Sweet Home Alabama
amerikai vígjáték, 108 perc, 2002
A szűzies Melanie nagy bajba kerül, amikor szívszerelme megkéri a kezét, ugyanis az esküvő előtt el kell válnia férjétől - akinek létezéséről vőlegényének fogalma sincs. Romantikus vígjáték az Oltári nő és az Álljon meg a nászmenet! stílusában.
Rendező:

Andy Tennant

(11 kép)


Filmek a TV-ben
H
23
K
24
Sze
25
Cs
26
P
27
Szo
28
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
23
K
24
Sze
25
Cs
26
P
27
Szo
28
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.