Sherlock Holmes (2009)

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (110)
A mindentudó, de jócskán arrogáns Sherlock Holmes az egyik legfrappánsabb irodalmi – és persze filmes – figura, csak éppen túlontúl sokat láttuk már a tévében. Persze nem úgy, ahogy most Guy Ritchie (Blöff, Spíler) bemutatja nekünk – és még Dr. Watson is megváltozott.
Sherlock Holmes ezúttal a jellegzetes felhajtható fülű szarvasvadászsapka és tweed kabát nélkül jelenik meg, de ez a briliáns brit detektív olyannyira más, mint akit eddig bármikor láttunk, hogy az ilyen apróságok lassan fel sem tűnnek. A korántsem az eszéről híres – ráadásul amerikai – Robert Downey Jr. címszerepeltetése eleve jelzi a stílusbeli és minőségi váltást, amin Sir Arthur Conan Doyle hőse Guy Ritchie kezei közt átment, hiszen itt többet bunyózik, mint gondolkodik – a filmben a Blöff legjobb bokszjelenetei köszönnek vissza, de előkerül egy bazi nagy pöröly is meg pár mordály.
 
Azonban a jó doktor, vagyis Watson ment át a legtöbb változáson. Az eddig főleg bágyadt bájgúnárokat alakító Jude Law – aki a klasszikus Jeremy Brett-féle Holmes-sorozatban is szerepelt már –, ezúttal kifejezetten férfias és karizmatikus, alakításában Watson korántsem az a példaképét tátott szájjal bámuló bamba fickó, sőt! Az előbbiekhez adjuk hozzá Rachel McAdamst, egyrészt, hogy eltüntessük az eredeti felállás homoerotikus olvasatait, másrészt mert cserfes és csinos, és már meg is kaptuk az ünnepi szezon legszórakoztatóbb filmjét, amely minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy a rá oly rossz hatással lévő Madonna lekoptatása után Guy Ritchie végre visszakapta a mojóját!
Vízer
2009.12.15
|
Sherlock Holmes
amerikai-angol-ausztrál kalandfilm, 120 perc, 2009
A kiváló detektív minden korábbinál akciódúsabb bemutatása különféle mozgalmas brit filmek rendezőjétől.
Rendező:

Guy Ritchie

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2010. január 7.
(13 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Filmek a TV-ben
18:10
Bella Vita
német vígjáték, 2010
18:15
A skarlát betű
amerikai romantikus filmdráma, 1995
18:25
Bekerítve
spanyol háborús film, 2017 (feliratos)
18:35
Buliszerviz
amerikai vígjáték, 2002
18:40
A kezdő
amerikai vígjáték, 2015
Marissa Nadler (USA) ma az A38-on. Massachusetts érzékeny hangja elér Budapestre. @marissa_nadler @a38ship #marissanadler
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.